Hiszen akik most vasárnap kiszavazták a Fideszt, képesek átmenekülni a magánegészségügybe, ha baj van, el tudják vinni a gyereküket a valamivel még jobb alapítványi vagy egyházi iskolába, míg azoknak, akik a Fideszt a megyei közgyűlésekben többségéhez juttatták, a rendszer csak a változatlan nyomort tudja felajánlani.
Ami nem világos, hogy ezek a választók azért szavaztak a Fideszre, mert a kormánypropaganda sikeresen hitette el velük, hogy az ellenzék arab terroristát akar telepíteni az otthonukba, vagy azért, mert a Fidesznek a pártállami időket idéző nyomásgyakorlása a kistelepüléseken sokkal jobban működött, vagyis ahol összesen pár száz szavazat esik, sokkal kevésbé mertek a választók a kormánypárt ellen szavazni.
Amennyiben az utóbbi, és az ellenzék meg tudja mutatni, hogy képes megvédeni a szavazókat a helyi párttitkár bosszújától, a vidéki Magyarország sem feltétlenül veszett el az ellenzék számára.”