A magyar politika új valósága

„A választás másik nagy tanulsága, hogy nyilvánvalóvá vált annak az ára, hogy a Fidesz az elmúlt 9 évben lecserélte a szavazói bázisát. 

Míg 2010-ben még az elsősorban vidéki, polgári »középosztály« (bármit értsünk is ezen) pártjaként jutott hatalomra, mára a támogatottsága a középiskolát végzett, városokban élő, közepes vagy magasabb jövedelműek körében összeomlott.
Ha csak Budapestet és a megyei jogú városokat nézzük, az ellenzék több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Azaz mára a Fidesz támogatóit azok adják, akik valamilyen módon az államtól függnek: akár valamilyen NER-közeli biznisz haszonélvezőiként, akár a közmunkaprogramon és egyéb juttatásokon keresztül. Mivel nyilvánvalóan ebben a rétegben kisebbségben vannak azok, akik a közpénzzel kitömött offshore cégükből egy bulika előtt fel tudnak venni 150 millió forint osztalékot, ez azt a paradox helyzetet eredményezi, hogy a rendszer fő támaszát azok alkotják, akiket a legjobban sújt. 

Hiszen akik most vasárnap kiszavazták a Fideszt, képesek átmenekülni a magánegészségügybe, ha baj van, el tudják vinni a gyereküket a valamivel még jobb alapítványi vagy egyházi iskolába, míg azoknak, akik a Fideszt a megyei közgyűlésekben többségéhez juttatták, a rendszer csak a változatlan nyomort tudja felajánlani.

Ami nem világos, hogy ezek a választók azért szavaztak a Fideszre, mert a kormánypropaganda sikeresen hitette el velük, hogy az ellenzék arab terroristát akar telepíteni az otthonukba, vagy azért, mert a Fidesznek a pártállami időket idéző nyomásgyakorlása a kistelepüléseken sokkal jobban működött, vagyis ahol összesen pár száz szavazat esik, sokkal kevésbé mertek a választók a kormánypárt ellen szavazni.

Amennyiben az utóbbi, és az ellenzék meg tudja mutatni, hogy képes megvédeni a szavazókat a helyi párttitkár bosszújától, a vidéki Magyarország sem feltétlenül veszett el az ellenzék számára.”