A bombatámadások az élet szerves részei Svédországban

2019. október 25. 19:04

A helyzet olyan súlyos, hogy már a svéd állam integritását fenyegeti.

2019. október 25. 19:04
Paula Neuding
Spectator

„Hogy megértsük, Svédország hogyan jutott a normalizációnak erre a szintjére, vessünk egy pillantást a statisztikákra: ez év januárja és júniusa között száznál is több robbantást jelentettek országszerte, míg tavaly ugyanebben az időszakban körülbelül hetven detonáció történt. Tavaly összesen több mint 160 feltételezett robbanóanyagos támadást jelentettek. Nincs összehasonlítható adatsor korábbról, mert ez a jelenség újkeletű. Eddig még senki sem gondolta, hogy egyszer szükség lesz egy »robbantás« rovat hozzáadására a svéd bűnügyi statisztikákhoz. 

Wilhelm Agrell, a Lund Egyetem titkosszolgálati elemző professzora figyelmeztetett: a helyzet olyan súlyos, hogy már a svéd állam integritását fenyegeti. »Az állam erőszakmonopóliuma, gyakorlatilag a szuverén kormányzás alapja darabonként hullott szét és már nem is létezik« – írta néhány héttel ezelőtt. »A fegyveres erőszak hatásai egyre inkább hasonlítanak a terrorizmuséira.«

A Svéd Védelmi Egyetem új jelentése arra figyelmeztet, hogy néhány, bevándorlók által lakott városrészben a svéd igazságszolgáltatási rendszer »súlyos nyomás« alatt áll. Ezekben a párhuzamos társadalmakban a svéd állam gyenge, a tanúk megfenyegetése szisztematikus, a rendes polgárok pedig kénytelenek a klánok játékszabályaihoz igazodni. 

Svédország bűnbandái, amelyek többségében az ország szocioökonómiai szempontból gyenge bevándorlónegyedeiben működnek, nem csak robbanószerekkel mutatják ki a dominanciájukat. Tavaly 45 halálos lövöldözés történt Svédország úgynevezett kriminális körzeteiben, ami tízszeres növekedést jelent egy emberöltő leforgása alatt. 

Éles a kontraszt Norvégiával, ahol kevesebb, mint három ilyen lövöldözés történik évente. A Dagens Nyheter nevű lap szerint tízből kilenc svédországi lövöldöző első- vagy második generációs bevándorló. Az országban ma jelenleg az egyik legnagyobb az erőszakos bűncselekmények részaránya Nyugat-Európában, holott korábban az egyik legalacsonyabb volt. Ha a robbantásokat tekintjük, nincs még egy olyan fejlett ország a világon, amely nem áll háborúban és annyi támadást szenvedett el, mint Svédország.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2019. október 27. 09:45
Azért a svéd belügy mindig meglátja a pozitívumokat is :-)) "The studies also show that the vast majority of people with foreign backgrounds are not suspected of any crime."-azaz a tanulmány azt mutatja hogy a külföldi eredetűek nagy többségét nem gyanusítják semmilyen bűncselekménnyel. Ez milyen megnyugtató hogy csak kisebbségük robbantgat
BossN
2019. október 27. 07:48
A svédek meg fogják oldani
Vainamoinen
2019. október 26. 19:41
Megerte a sved joleti allamot migransokkal szetverni?
Kegyes urunk Karolus
2019. október 26. 13:19
Fasza, pár éven belül svéd menekültek ezreire számíthatunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!