Olyasmiről hozott ítéletet a bíróság, amihez nincs semmi köze

2019. szeptember 23. 13:01

Tanulják meg a bírók, hogy csak bajuk lehet abból, ha az Unióhoz fordulnak piszlicsáré ügyekkel.

2019. szeptember 23. 13:01

„Azt már tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy miközben Polt Péter a tolmácsolási kérdést is csak ürügynek tartotta, Kónyának az idézett kijelentéséből az következik, hogy legalább ezt az egy kérdést jogosnak és indokoltnak ítélte meg. Akkor meg hogyan adhatott mindenben igazat a legfőbb ügyész jogorvoslatának?

De, ami a lényeget illeti, mind Polt Péter, mind Kónya István pontosan tudja, hogy ezzel az álságos eljárással nem lehet az előzetes döntéshozatali eljárást megállítani. Vasvári Csaba kérdései – akár törvényesek akár nem – már Luxemburgban landoltak, és ha ismereteim nem csalnak, már ügyszámot is kaptak.

Akkor meg mi volt, mi lehetett a célja ennek az egész »törvényességet védő«  eljárásnak? Miért élt vissza Polt Péter a jogával és miért lépte túl a Kúria a saját feladatkörét, amikor egy olyan ügyben hozott döntést, ami nem rá tartozik?

Nem kell különösebb rosszindulat azt feltételezni, hogy elrettentésül. Tanulják meg a bírók, hogy csak bajuk lehet abból, ha az Unióhoz fordulnak mindenféle olyan piszlicsáré ügyekkel, mint a bírói függetlenség vagy a tisztességes eljáráshoz való jog.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2019. szeptember 23. 17:18
csak gratulálni tudod nektek, náci baszadékok ! Egyetlen egy érdemi kritikai érvet vagy véleményt nem tudtatok elmondani a cikkhez. A szokásos okádásra , gyalázkodásra voltatok csak képesek most is. ennyit értek :D
zakar zoltán béla
2019. szeptember 23. 17:15
Nyálfolyam....
zakar zoltán béla
2019. szeptember 23. 16:53
Sándor Csikar futballista volt, Önt nem ismerem! Vonuljon 1949-es ponyva alá Rákosi viperájának!
Pietrosz2.0
2019. szeptember 23. 15:59
Ez a HP nácizta le Schiffer Andrást,mert azt merte mondani,hogy felesleges hisztizni a német megszállási emlékmű miatt.Évtizedeket töltött Kádár bíróságain,ahol csak és kizárólag a legmegbízhatóbb komcsik kaptak állást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!