Milyen a konzervatív környezetvédelem?

„Nem nehéz megtalálni azt az időpontot, amikor az ember elkezdte mértéktelenül pusztítani és mérgezni a környezetét. Ha ezt a jelenséget az első ipari forradalomhoz kötjük, akkor mondhatjuk, ez volt az a pillanat, amikor a nyugati civilizáció szellemi és lelki értelemben is szabadnak kiáltotta ki magát a transzcendenssel szemben – felvilágosodás, francia forradalom. Ez a krónikus határátlépés kora. Korábban már írtam arról, hogy az ember meghatározott keretek közé születik, saját életmederrel, amelyet ha elhagy, valójában saját – legalábbis a neki szánt – életét hagyja el (Lásd Határtalan világunk, Demokrata 2019/18. szám). A természet attól pusztul, hogy a vágyainkat és a magunkról alkotott elképzelésünket éljük a valóságunk helyett, ez a szomorú igazság. A károsodás akkor következik be, amikor egy közép-európai nemcsak jogának, de kötelességének érzi, hogy valamelyik több ezer kilométerre lévő szigeten feküdjön a tengerparton. Vagy amikor egy skandináv nemcsak jogának, de kötelességének érzi, hogy papáját egyen reggelire a biojoghurthoz. Amikor éjszaka mesterségesen nappalt csinálunk hatalmas városokban. De ilyen általában a repülés és az autózás, hiszen néhány óra alatt teszünk meg olyan utakat, amelyeket normális esetben – fizikai határainkon belül maradva – napok vagy hónapok alatt, életünket kockáztatva járnánk meg. A példák sora hosszú, a lényeg: a szemét és a méreg akkor keletkezik, amikor elhagyjuk az életmedrünket, tehát növekedésünk természetes határait.

Ha ezt elfogadjuk, akkor az is egyértelművé válik, a környezet nem menthető meg, csak a saját életünk megmentése által. Meg kell értenünk, őrületben élünk és ennek az őrületnek hatalmas pusztítás, végső soron megállíthatatlan pusztulás az ára. A mai értelemben vett környezetvédelem az ideologikus emberek sajátja, akik annak a gondolatnak, eszmének is uralma alatt állnak, amely mindezt eredményezte: a tökéletesen félreértett szabadságnak. Miközben a környezetet próbálják megtisztítani, nem értik, hogy ők maguk a környezet. A környezet helyreállítása a mi életünk helyreállítása nélkül értelmezhetetlen, külső megtisztulásunk előfeltétele belső tisztaságunk.

Roger Scruton Zöld filozófia című könyvében kifejti, a természetet csak a konzervatív gondolat mentheti meg, mivel az csak lokálisan, lokális szemlélettel vezethet eredményre. A természetes közösségekbe történő visszatérés, országunk, nemzetünk, családunk, csak ezek vezethetnek ki bennünket az útvesztőből. Én is úgy gondolom, aki »globális«-ban gondolkodik, nem értheti meg ezeket az összefüggéseket soha, hiszen ab ovo nem érti az »életmeder« fogalmát.

Egy dologban mindenki egyetért: mind bűnösök (és cinkosok) vagyunk abban, ahogyan világunk kinéz. Vita csupán azon van, miben áll bűnösségünk. »Földanya« haldoklik – halljuk mindenhonnan. Nem szeretem ezt a megnevezést, bár el tudom fogadni, végül is a női a materiális princípium, legyen a Föld az anyánk! Ugyanakkor jó lenne, ha egy kicsit visszatalálnánk Atyánkhoz is. Ha Őt újra életünk részévé tennénk, akkor Földanyánk sem lenne ennyire leterhelve – egy család már csak így működik.