Agymenés a siralomházból

„A Demokratikus Koalíció pacsirtája ezekben a hetekben körberöpködi és telepiszkítja hazugságokkal az országot. A minap egyik este az ATV-ben dicsekedett el vele, hogy akkor jött meg Veszprémből, előtte Szolnokon járt, és mindenütt még a csilláron is lógtak az igazságra, az ellenzéki pártok nászának részleteire kiéhezett lakosok, az önkormányzati választások leendő szavazói.

Rezzenéstelen tekintettel mondja bele az emberek képébe, hogy ő, Dobrev Klára majd elintézi Brüsszelben, egyenesen az új elnök asszonynál, akivel már levelezett is, hogy a magyar kormány mellőzésével az önkormányzatok közvetlenül az unióhoz küldjék pályázataikat, legyen szó vízelvezető árokról, bölcsődeépítésről, aszfaltos útról vagy idősek otthonáról. Így a kormány majd hoppon marad, mert korrupt és ellop mindent, nem épül határkerítés sem, egyáltalán, nem épül semmi olyan, ami az úgynevezett magyar ellenzéknek csípi a szemét. Tetézi mindezt azzal – az ATV mennyezete mindent elbír –, hogy különben is, Magyarországtól a jogállami követelmények lábbal tiprása okán elvonják, de legalábbis felfüggesztik az uniós támogatást.

Ha ez igaz lenne, és Magyarország nem kapna támogatást, akkor az a több mint háromezer magyar önkormányzat vajon miből számíthatna »külön pénzekre«? A DK üdvöskéje ­odáig jut, hogy azt sugallja, amit a rossz fiú Orbán nem érdemel, azt a háta mögött a Dobrev meg az unió leboltolja. Felnyitja a vasrácsos pénztárablakot, és két marokkal dobálja a pénzt, elsősorban azoknak az önkormányzatoknak, amelyek az októberi választások után remélhetőleg nagy számban alakulnak DK-Jobbik-LMP-Momentum, meg a fene tudja milyen ellenzéki képviselőkből.

Tizenhárom esztendeje Kerepes város független polgármestereként, ítélőképességem teljes tudatában kijelenthetem, hogy amiket Dobrev Klára az önkormányzatok meg a saját szerepéről összehord, az teljes valótlanság, agymenés. Egyetlen célja félrevezetni, sőt becsapni a választókat, hátha a siralomházban gubbasztó ellenzéket megmentik a végső pusztulástól.

Mégis hogyan képzeli például a néhány tucatnyi lelket számláló Nógrád megyei Garáb vagy Borsodivánka, de Ajka és Salgótarján vagy akár Kerepes esetében is, hogy komoly és nagy horderejű pályázatokat kutassanak fel, aztán pedig tegyék mögé a drága logisztikát, fizetett szakembergárdát, végül nyálazzák meg a borítékot, és ballagjanak el a postára feladni Brüsszelnek az öreg kultúrház olajos padlójának cseréjéről szóló pályázatot? Esetleg azt is írják bele, hogy a hamarosan megérkező uniós értékelőbizottságot, élükön Klára asszonnyal, kakastökepörkölttel meg savanyú uborkával várják a falutáblánál? Mitől lenne tisztább és igazságosabb, tételezzük fel Szeged vagy Ózd, esetleg a Hagyó- és Hunvald-féle fővárosi kerület pályázata, amelyet közvetlenül a brüsszeli alakulatnak nyújtana be?

Brüsszelből nézvést sem egyszerűbb a helyzet. Ha csak minden harmadik magyar önkormányzat pályázna, akkor is ezer reményt kellene a nagy tudású és hangyaszorgalmú uniós dolgozóknak elolvasni, meghányni-vetni, majd a végső döntés előtt ezer bizottságnak helyszíni bejárást tartani az ország különböző régióiban. A szándékos lódítás legalább akkora butaságból táplálkozik, mint az úgynevezett európai minimálbér mániája, amit természetesen lehetetlen bevezetni a tagországok fejlettségi fokainak különbözősége okán, de olyan jól hangzik belemondani az emberek arcába.”