Iskolai szegregáció: az egyházak végtelenül cinikus szerepet vállaltak

„A Roma Oktatási Alap nemrégiben konferenciát szervezett. A rendezvényre meghívottak közül többen azon az állásponton voltak, hogy az oktatási integráció kérdését ma már felvetni is nehéz, nemhogy számon kérni a kormányt, mit is tett, illetve nem tett ezen a területen. A Fidesz egyik érve az volt, amikor felszámolta az önkormányzati iskolafenntartást, hogy 3200 önkormányzat nem tud egyforma színvonalú iskolákat működtetni, az esélyegyenlőség érdekében szükség van erőteljesebb állami szerepvállalásra. Ma már tudjuk, e célhoz az államosításnak semmi köze nem volt, de a kérdés fontos: kell a hátránykompenzációhoz a nagyobb állami szerepvállalás?

2010 előtt többen is bíráltuk a decentralizált rendszert, mert úgy éreztük, növeli az egyenlőtlenségeket. Javasoltuk a legalább részbeni állami szerepvállalást. Azt gondoltuk, a szegény, hátrányosabb helyzetű települések iskoláinak kéne olyan biztosítékot nyújtani, hogy ne legyenek kiszolgáltatva az önkormányzat anyagi lehetőségeinek. Ugyanakkor nem gondoltuk azt, hogy 3200 iskola kellene. Ha a helyzetet a roma gyerekek oktatási integrációja szempontjából néztük, azt láttuk, hogy sok iskolát be kellene zárni, egész egyszerűen nem kell minden faluba egy kisiskola. Még akkor sem, ha ez a falvaknak fájdalmas. Sokkal jobb olyan iskolaközpontokat létrehozni, ahová a gyerekek együtt tudnak járni, ahol minőségi fejlesztéseket lehet végrehajtani. Annak idején méltányossági szempontokat mérlegelve bíráltuk a decentralizációt, de nem azt kellett volna megszüntetni, hanem egy rendes minőségbiztosítási rendszert kiépíteni, ami szakmailag segítette volna az iskolákat.

Most a helyzet nagyon rossz, nem véletlen, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított 2016-ban a roma gyerekek oktatási elkülönítése miatt. De nem lehet elvitatni, hogy 2010 előtt sem volt áttörés ezen a téren. Szoktunk beszélni a hódmezővásárhelyi és a szegedi sikeres deszegregációról, de ezek elszigetelt példák, amelyek nem váltak mintaadóvá országosan. Miért?

A 2004-es uniós csatlakozáshoz számos feltételt teljesítenie kellett Magyarországnak. Ehhez a csatlakozást segítő uniós fejlesztési forrásokat kaptunk. E ponttól az EU nyomást tudott gyakorolni bizonyos változások érdekében, ami hasznos volt. A pénzek lehívásához például egy, a korábbinál progresszívabb oktatáspolitikai elképzelést kellett az asztalra tenni. Ehhez alapot nyújtott a 2000-ben nyilvánosságra hozott sokkoló PISA-jelentés. Ebből kiderült, hogy azt a tudást, amely a gazdaság és a munkaerőpiac fejlesztéséhez szükséges, nem biztosítja az oktatás. Ráadásul kiderült az is, hogy az OECD-országok közül Magyarországon határozza meg a leginkább az oktatás minőségét az, hogy ki milyen családból érkezik. Az iskolák között óriási különbségek voltak az oda járó gyerekek háttere alapján, az intézmény ezt a különbséget nem ellensúlyozta. A politikának lépnie kellett. Ezzel egy időben, Magyar Bálint oktatási kormányzása alatt, még ha ez nem is nyugodott széles társadalmi bázison, olyan oktatási szemlélet uralkodott, amely tarthatatlannak minősítette a cigány gyerekek szegregációját, az oktatás szelektív rendszerét. Sok kedvező folyamat elindult ekkor. Az iskolákat elkezdték támogatni, ha integrálják a gyerekeket. A tanárok progresszív pedagógiai továbbképzéseket kaptak. A körzethatárok átalakításával is próbálták segíteni azt, hogy ne létezzenek szegregált körzetek. A romák fogyatékossá nyilvánítása visszaszorult. A probléma az volt, hogy azokhoz a strukturális okokhoz, amelyek a szelekciót fenntartották, jelesül a szabad iskolaválasztáshoz, továbbá a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokhoz nem mert hozzányúlni a kormány, mert nem volt meg hozzá a politikai ereje. Nem tudtak olyan nemzeti minimumot sem létrehozni, amelyet valamennyi párt és szakmai szervezet elfogadott volna egy 25 éves stratégiaként. (...)

Lehet a roma gyerekek oktatási elkülönítésének megszüntetéséről úgy beszélni, hogy a probléma kezeléséből kihagyjuk az állam utáni második legnagyobb iskolafenntartót, az egyházakat? Van olyan nemzetközi példa, ahol olyan párhuzamos oktatási rendszerek vannak, mint Magyarországon, és mégis lehet méltányosabb oktatást biztosítani a szegénységben élő gyerekeknek?

Párhuzamos rendszerek a világon mindenhol vannak. A világon sehol nem tudják felszámolni a szelekciót. A különbség ennek a mértéke. Az egyház Magyarországon azért keveredett ebbe a felháborító szerepbe, mert 2010 után már nem kell világi osztályok elindítását biztosítania az államnak egy-egy körzeten belül, így akár az is előfordulhat, hogy egy egész településen csak egyházi iskola működik. Azt is látni lehet, hogy az egyházi iskolák azt vesznek fel, akit akarnak, abból a tankönyvből tanítanak, amelyből akarnak, és annyival több pénzük van egy gyerekre, mint amekkora tandíjat fizetnek a szülők egy magániskolának. Az egyház állam az államban: csináltak egy magániskola-rendszert. Ugyanakkor ez nem jár együtt azzal, hogy az egyházi iskolák kiemelkedően teljesítenének a nemzetközi méréseken. A szerepük az, hogy helyben ők legyenek az elit kiválasztói. Ez nagyon erős szegregációs eszköz. A kétezres évekig a kis létszámú felzárkóztató osztályok létrehozása és a fogyatékossá nyilvánítás volt a »nagyszerű« szegregációs eszköz. Ebbe próbált belenyúlni a kétezres évek közepén az integráció mellett elkötelezett oktatáspolitika, de e folyamat eredményeit most teszik tönkre az egyházi iskolák. Az ilyen iskolák vezetői egyébként széttárják a kezüket, ha megkérdezzük, miért nem vesznek fel cigány gyereket, azzal, hogy nem is jelentkeznek. És tényleg: a cigány szülők nagy részében fel sem merül, hogy a gyerekét oda merje íratni. A roma szülők pontosan tudják, hogy az ő gyerekük helye az állami, lepukkant iskolában van. Az egyházak végtelenül cinikus szerepet vállaltak. Itt jegyzem meg, hogy azért sincs most nagyobb tiltakozás a köznevelési törvénynek az alapítványi iskolákra és magántanulói státuszra vonatkozó módosítása miatt, mert akikbe most belerúgnak, kevesen vannak. A középosztálybeli szülők jó részének a gyereke egyházi iskolába jár.

A középosztályt kellene meggyőzni, hogy az ország fenntartható gazdasága és munkaerőpiaca miatt nem lehet elkülöníteni a roma gyerekeket a nem roma gyerekektől a közoktatásban?

Az embereket nem lehet meggyőzni. A szülők mindig optimalizálnak.”