Társadalmi tanítás és keresztény demokrácia

„A keresztény demokrácia öntudatosan és büszkén populista, hiszen végső célja a demosz, a populus egészének, a közjónak a szolgálata és minden egyes tagja személyi méltóságának egyenlő elismerése. Vele szemben a liberális demokrácia egészen más, valójában elitista demokráciának nevezhetnénk. A liberális elvek által vezérelt, hívei által egyedül lehetségesnek mondott társadalomban ugyanis nem a nép, hanem az azt uralni és megvezetni képes elit gyakorolja a hatalmat, formálja, manipulálja a véleményeket. Egy olyan leplezett timokrácia, befolyás- és pénzuralom kerekedik az emberek fölé, amelyet valódi értékek helyett a vagyon hatalma irányít. Nagyon is igaz rá II. János Pál szava, aki szerint »ha egy demokrácia nélkülözi az alapvető értékeket, akkor a történelem bizonysága szerint könnyen leplezett vagy leplezetlen diktatúrává változik«, amely ellen csak egy szép, szabad, igazságos célok felé forduló keresztény demokrácia veheti fel a küzdelmet. Ebből az is következik, hogy a liberális és a keresztény demokrácia egymást kizáró alternatívák, amelyek élhetnek ugyan együtt vagy egymás mellett, de nem békélhetnek egymással. Már csak azért sem, és ezt is ki lehetett hallani a tusnádfürdői beszédből, mert a keresztény demokráciának önmagán túlmutató forrása és tartalma van, ez pedig nem más, mint olyan szilárd erkölcsi értékek rendszere, amelyek nem viszonylagosak, nem plurálisak, nem tetszés szerint átírhatók, XVI. Benedek szóhasználatával »nem alkuképes értékek«.

A hiteles keresztény demokrácia erkölcsi értékközösség, amelyet nem pusztán az emberek egy része által megélt eleven hit, hanem a társadalomtestet a zsigerekig átjárni képes hagyomány és kultúra is közvetít. Az ilyen társadalom messze nemcsak hívő embereknek lehet az otthona, hanem mindenkinek, aki a magáénak fogadja el mindazt, ami szép, jó és értékes, de hajlandó és képes is hátat fordítani annak, ami rossz, csúnya vagy káros, messze nemcsak e fogalmak sajátosan vallási, hanem általános emberi értelmében.

Keresztény demokrácia megteremtésére, túl a politikai akaraton vagy a hívő emberek jámbor buzgalmán, ott van esély, ahol természetesen van jelen a társadalmi szeretet, a szolidaritás és szubszidiaritás, ahol az embereknek nem pusztán jelene, de tudatosult múltja és remélt jövője is van. Az a politika dolga, hogy erejéhez mérten igyekezzen ilyenné formálni vagy ilyenként megmaradni engedni a társadalmat. Hitnek, egyháznak, vallásosságnak pedig egy ilyen demokratikus közeg megőrzésében vagy újraélesztésében az a szerepe, mint Krisztus példázatában a kovásznak, hiszen olyan alapértékeket kell képviselnie, melyek nem csupán az övéi, hanem minden jóakaratú emberé. Nem más ez, mint egy sajátos etikai minimum elfogadása, amelynek olyan alapelvei vannak, mint az egész világért vállalt felelősség, a haza, a nemzet tisztelete, a környezet megóvása, a munka megbecsülése, a munkából való közös részvállalás, az egymás iránti türelem. Bár ez soha nem könnyű, de szép és nehéz küldetés azok munkája, akik mindezek politika nyelvére történő lefordítására vállalkoznak, meg- és kiérdemelve minden felelősen gondolkozó hívő, keresztény ember támogatását. Azokét, akiknek tudniuk kell, hogy a kereszténység sajátos küldetése a világban szellemi, lelki, anyagi és cselekvő értelemben sem más, mint a szeretet parancsa által vezérelt emberszolgálat. És erre Tusnádfürdő idei üzenete is lehetőséget, el nem szalasztható esélyt kínál.”