Genderszólam

„Egy kilencéves kislány a berlini állami kórusban szeretne énekelni (vagy az anyukája, aki szeretné, hogy a lánya ott énekeljen). Igen ám, de ez egy tisztán fiúkórus. Ennek ellenére megvolt a felvételi, ami után eltanácsolták a kislányt. A kórus fenntartója a művészeti egyetem, amelynek a kiválasztóbizottsága már hónapokkal ezelőtt arra a verdiktre jutott, hogy egy kislány hangja nem megfelelő egy fiúkórusban. Ezt nem akarja az anyuka belátni, ezért nemi megkülönböztetés miatt beperelte az egyetemet.

Pedig az egyetem vitatja, hogy itt nemi diszkriminációról lenne szó, szerintük anatómiailag különbözik a fiú- és a lányhang. Ezt az anyuka ügyvédnője »marhaságnak” tartja, érvei szerint a hangzásbeli különbségek minimálisak, ugyanolyan jól tudnak énekelni, és hogy az államilag biztosított esélyegyenlőség elve sérült. Azonban az ideológiától eltekintve ezek az érvek nem zeneiek.

Azt senki sem állítja, hogy a lányok kevésbé tudnak énekelni. A hangszín azonban egy más kérdés, és ennek az eldöntését jobb lenne olyanokra bízni, akik értenek hozzá, így zenészekre és zenetudósokra. Ezért beszélhetünk precedensügyről: ha ezentúl ugyanis lányok is mehetnek fiúkórusokba, az egy évszázados zenei hagyomány végét jelentené. Ezzel pedig éppen az sérülne, amit a megszállt kritikusok kiharcolni szeretnének: a zenei sokszínűség. Hiszen ahhoz a tisztán fiúkórusok éppen úgy hozzátartoznak, mint ahogy léteznek lány- és női kórusok is.

Aki itt egy rosszul értelmezett nemi egyenlőséget szeretne kierőszakolni, egy kultúra egy szeletét akarja feláldozni egy olyan társadalom érdekében, amely nem lesz demokratikusabb vagy igazságosabb, csak a polgárait fogja megerősíteni abban a végzetes tendenciában, hogy a különbözőségeket minél kevésbé tolerálják. Reméljük, a berlini közigazgatási bíróság, amely pénteken fog ítéletet hirdetni, ha nem is a zenei, de más értelemben megvédi a művészi szabadságot, és érintetlenül hagyja a fiúkórusokat.”