Mitől lenne progresszív a baloldal?

2019. augusztus 12. 16:33

A balliberálisokra minden jellemző, csak az nem, hogy a szó jó értelmében haladók lennének.

2019. augusztus 12. 16:33
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Nemzet

„Gyakran használja a nemzeti, konzervatív tábor a liberális, szocialista, zöld, baloldali politikai csoportokra a jelzőt, hogy progresszív. A progresszív baloldal.

Holott ez téves és nagyon félrevezető szóhasználat. Mégpedig azért, mert ezzel átvesszük a baloldali tábor saját magát felminősítő fordulatát. Hiszen, ha a szó eredeti latin jelentéséből indulunk ki, akkor aki vagy amelyik politikus vagy párt progresszív, az a haladást, a fejlődést segíti elő, nyitott az új megoldásokra, építi a jövőt.

Tehát aki progresszív, az nagyon is pozitív ember. Amelyik párt progresszív, az nagyon jó politikai szervezet.

Jó, tudom: amikor mi, nemzetiek és szuverenisták arról beszélünk és írunk, hogy a progresszívek ezt meg azt tették vagy mondták, akkor ezt ironikusan és cinikusan jegyezzük meg, utalva arra, hogy a balliberálisokra minden jellemző, csak az nem, hogy a szó jó értelmében haladók lennének.

Ám ezzel az baj, hogy az emberek többsége korántsem érti meg ezt a finom utalást, finom kritikát, főleg, ha nincs is kifejtve. Nekik továbbra is ott lóg a levegőben a fogalom, és nagyon nem értik: mitől nevezik a jobboldalon progresszívnek a baloldaliakat, amikor valójában nem is azok, és nem is az a véleményük róluk?

Fontos tehát, hogy világosabban fogalmazzunk és értelmezzünk.

A progresszió, a haladó jelleg a balliberális világ fogalomnyelvéhez, paradigmájához tartozik. Ennek háttere nem más, mint a felvilágosodás óta meglévő aufklärista gondolat arról, hogy a bal- és a liberális oldal tudja egyedül és kizárólag, hogy mi kell az emberiség boldogulásához, a szép új jövőhöz. Tudja az oda vezető utat, amihez »fejlődni« kell, a fennállót meg kell változtatni, tehát állandóan változtatni, újítani kell. S ők tudják azt is, hogy mikor jött el a pillanat, amikor a progresszió célba ért, és eljött a Kánaán.

Egyszerű: ez akkor következik be, ha ők kerülnek hatalomra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dakotasámán
2019. augusztus 13. 13:38
"Egyszóval, meg kell vívni a nyelvpolitikai küzdelmet is, ehhez pedig az kell, hogy ne fogadjuk el a globalista-liberális világkép nyelvi-fogalmi kereteit. Szakítsunk tehát a progresszív baloldal kifejezéssel, mert ez nem a mi világképünket tükrözi vissza. Ha valakik, akkor mi, szuverenisták és konzervatívok vagyunk haladók..." tompika, agyadra ment a hőség, vagy ami még rosszabb, az aggkori elhülyülés erőteljes hatása érződik. persze, kiadta rogán göbbelszke, hogy ez a csapásirány ? és mi a búbánat lenne az a konzervatív progresszió ? ja, hogy lapos a föld, mert a migráncs hordák laposra taposták. gratula. vagy, mint ahogy a negatív növekedés is növekedés, mint valamelyik észlény fideszes honatya elmondta, úgy a visszafejlődés is fejlődés. hát igen, tényleg jól mutatnátok a fák tetejében kőbaltával hadonászva. ja, hogy addig nem akartok visszafejlődni, csak az inkvizícióig, akkor aztán ős nácikhoz méltóan égethetnétek az általatok eretneknek bélyegzetteket ezrével a máglyán. ja és a könyveket, mert azok veszélyes gondolatokat hordozhatnak.
Mich
2019. augusztus 13. 12:02
VÉLEMÉNY Összesen 33255 komment A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mich 2014. április 29. 23:06 1 "halál alkalmatlan"... ...ez persze elsősorban Szanyira magára érvényes! Válaszok: Mich | 2014. április 29. 23:09 Szanyi: Lázár halál alkalmatlan tovább a kommentre Mich 2014. április 29. 20:52 1 Persze ez az Ujhelyi sem fogja Magyarország javát szolgálni... ..de az érdekes kérdés (de senki sem veti fel...), hogy az MSZP miért távolítja el őt Magyarországról, éppen amikor a vezető kérdése újra felmerül...?! Válaszok: vakhangya1 | 2014. április 29. 20:56 Ujhelyi a NENYI-t is elviszi magával Brüsszelbe tovább a kommentre Mich 2014. április 29. 20:42 219 Az MSZP-s Ujhelyi István és Szanyi: "dolgozni Brüsszelben" = hazát árulni? ...méltó örökösei Göncz Kingának... Ujhelyi dolgozni megy Brüsszelbe tovább a kommentre Mich 2014. április 29. 20:04 2 Nem értem, miért kérdőjelezik meg a magyar földet védő Földtörvényt azok (Jobbik, LMP), akik állítólag aggódnak a külföldi törekvések és támadások miatt... Válaszok: Senior | 2014. április 30. 10:05 Gulyás: Politikai látványszínház áldozatai lettünk az LMP hibája miatt tovább a kommentre Mich 2014. április 29. 18:26 11 Gréczy - Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon minisztere Mich 2014. április 29. 18:19 "(antidemokratikus) Kutyából nem lesz (demokratikus) Szalonna..."
catalina9
2019. augusztus 13. 06:34
Mitől lenne progresszív a baloldal?" a libsimédiától...
kispufi
2019. augusztus 12. 22:31
Én agresszívnek szoktam mondani. Egyszerűbb és pontosabb. Meg még hasonló hangzású is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!