Demszky nem ismerte föl: jobban járhatott volna ő és az akkori kormánypártok is, ha időben lemond. Interjú.
„Akkor nem is találkozott Demszkyvel?
Dehogynem, minden nap.
Milyen főnök volt ő?
Többnyire könnyű volt vele dolgozni. Jó érzékkel válogatott maga mellé munkatársakat, akikben meg is bízott, és tudott hozzájuk feladatokat delegálni. Az például, hogy Budapest stabil gazdasági lábakon állt ciklusokon keresztül, többek között annak volt köszönhető, hogy a bölcsész-újságíró Atkári Jánosba belelátta, hogy alkalmas pénzügyi főpolgármester-helyettesnek. Vagy a filozófus Keszthelyi Andrást tette meg sajtófőnöknek. Kommunikációs ügyekben mindig hallgatott ránk, szakmának tekintette, amit csinálunk, és megbízott a szakemberekben. Ez a jó politikusi tulajdonság nem mindig magától értetődő.
Mi volt Demszky legnagyobb hibája?
Talán az, hogy nem ismerte föl: jobban járhatott volna ő és az akkori kormánypártok is, ha időben lemond. Ha 2008-2009 környékén lett volna Budapesten egy előrehozott főpolgármester-választás, akkor még az sem biztos, hogy fideszes politikus lett volna főpolgármester. Másrészt magának Demszkynek is jobb lett volna: számára már nem volt tétje a dolognak, nem akart ötödször is újraindulni. Megúszhatta volna az utolsó egy-két évet, ami enyhén szólva nem volt dicsőséges, és méltóbban búcsúzhatott volna a politikától.
Mennyire kommunikáltak máshogy a húsz-harminc évvel ezelőtti politikusok, mint a mostaniak?
Még 15 éve is sokkal nagyobb szerepe volt a médiának a politikusok kommunikációjában, mint most. Az számított, hogy a sajtó számára legyenek hitelesek, a független újságírókat győzzék meg, és az emberek majd ezeknek az újságíróknak fognak hinni. Régen így lehetett választókat szerezni, és a kommunikációs tanácsadó ebben segített a politikusnak. A politikának volt egy racionális magva, ezt kellett elfogadtatni a sajtón keresztül a választókkal. Most már nem kell az újságírók hitelesítő pecsétje, hogy sikeres legyél, lásd Donald Trumpot. Ami nagyobb baj, hogy alapvető racionalitásra sincs szükség. Többek között ezért is nem dolgozom már ezen a területen: egyszerűen nem értek ahhoz a valóságtól független politikai kommunikációhoz, ami a mát jellemzi.
Akkor sem lenne újra tanácsadó, ha Demszky visszatérne a politikába?
Nem. Egyrészt mert ő sem térne vissza, másrészt mert tényleg nem értek már ehhez a politikához. És nem is akarok érteni.”
„Az, hogy nem lőnek tarkón, az a posztmodern diktatúra itt Európában, de attól ez még diktatúra” – jelentette ki a KlikkTV műsorában az egykori televíziós.
„Valójában a parlamenti figyelmeztetés a politikusi és a publicista szerep összemosásáról szólt” – állapította meg a Faktum tényellenőrző portál.
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az október 23-ai békemenet, ha valóban elszánjuk magunkat, soha nem látott számú résztvevővel számolhat.
Egyszerűen elképesztő, amit ezek megengednek maguknak.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Bizonyítékokat foglaltak le az álhírbotrány egyik főszereplőjénél, Juhász Péternél.
A Tisza-vezér arra célzott a színpadon, hogy csak a választókat átverve tudnának választást nyerni.
A képviselő legújabb Facebook-posztjában ismét Semjén Zsoltot vádolja – ezúttal is ugyanazzal a helikopteres vadászattal, amiről már évek óta beszél, de eddig semmilyen új tényt nem mutatott be.
