Tényleg válságban van az európai csúcsjelölti rendszer?

„Ha 2024-ben kitartanak a csúcsjelölti rendszer mellett, akkor az sokkal inkább, mint most, egy valódi európai politikai közösség nyilvános közbeszédének, vitáinak és döntéshozatalának eredménye lesz. Az Európai Unió a nemzetállamok közötti egyezkedések, a tanácsi alkuk világából egyre inkább politikai entitássá és közösséggé válhat, európai szintű közélettel és politikai identitással. 

Ez éppen az ellenkezője lenne annak, amit Orbán Viktor remél és amihez Weber megbukásával és Ursula von der Leyen színre lépésével hite szerint közelebb került. 

Pedig könnyen lehet, hogy éppen ezzel vált a terve mind távolibbá.

Mint ahogy Weber bukása sem úgy az ő eredménye, ahogy a kormánysajtó kommunikálja. Weber nem azért esett el, mert Orbán ellenezte. Hanem pont azért, mert túl sokáig pátyolgatta a magyar illiberalizmust az EPP kebelén belül, meggyőződésből, vagy tucatnyi EP-szavazatért cserébe, ezt nem tudjuk. A Fidesz szavazatai azonban a zöldek, szocialisták és liberálisok szavazataiba kerültek neki a Tanácsban és a Parlamentben, Orbán tutujgatása pedig a bizottsági elnöki székbe.

Sorsa intő példa lesz mindenkinek, aki az Unió szintjén politikát akar csinálni: Európát a szélek felé kacsingatva nem lehet megnyerni, az új, korábbiaknál is szétdaraboltabb politikai térben pláne nem. Obskúrus, autokrata vezetőkkel való egyezkedések helyett egy páneurópai politikai közösség többségét kell megnyerni. Weber bukása nagyon értékes lépcsőfok lehet az európai politikai közösség épülése, az integráció erősödése szempontjából.”