A véletlen tervszerűsége

„Ferenc pápa 2019. július 12-én felmentette hivatalából Márfi Gyula veszprémi érseket. A hírt az érsekség közösségi oldala hozta nyilvánosságra. Ugyanezen a napon, talán ugyanezekben az órákban vagy percekben, Hartmann Ferenc, az MSZP veszprémi szervezetének elnöke közölte az MTI-vel, hogy az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum és a Jobbik a DK-s Katanics Sándort indítja az ellenzék közös polgármesterjelöltjeként Veszprémben.

A két embert amúgy nem lehet se egy lapon, se egy napon emlegetni. A véletlen azonban úgy hozta, hogy szűkebb pátriámban mégis egyszerre kerültek az érdeklődés középpontjába, és együtt jelent meg a nevük a helyi, illetve az országos fórumokon. Márpedig a véletlen a sors tervszerűsége, amely azt adja tudtunkra, hogy ami történik velünk, az ugyan tőlünk teljesen független, de azért nincs híján minden logikának. Éppen ezért érdemes a végzetes egybeesés két szereplőjének személyiségét, életpályáját egy kissé alaposabban is szemügyre venni.

Márfi Gyula esetében könnyű a dolgunk. Ő huszonkét éves főpásztori szolgálata alatt nemcsak országos, hanem nemzetközi ismertséget és tekintélyt is szerzett magának, hívei között pedig közszeretetnek örvendett. Az a jóságos, közvetlen, jámbor lelkiatya volt, akihez hasonlóval ma már csak a régi, szent könyvek lapjain találkozni. De jámborsága soha nem ment át együgyűségbe. Határozott véleményét a világról, a kereszténységről, a nemzetről, a hazáról mindenütt következetesen, szilárdan és bölcsen kimondta és megvédte. Olyan következetesen, szilárdan és bölcsen, hogy a katolikus főpapokkal szemben mindenre képes balliberális oldal rajta soha nem tudott fogást találni. Nyugalmazásával kapcsolatban széltében-hosszában sokféle rémhír és összeesküvés-elmélet is elterjedt, amelyek szerint a pápa éppen nemzeti elkötelezettsége miatt nyugalmazta. Ez persze nem igaz, sőt éppen a Márfi Gyula iránti köteles tiszteletből kell megcáfolni, aki tavaly decemberben töltötte be hetvenötödik életévét, és az ide vonatkozó egyházjogi törvények értelmében nyújtotta be nyugdíjazási kérelmét.

Másrészt a pápa a hasonló életkorú Beer Miklóst is nyugalmazta, akiről finoman fogalmazva éppen az ellenkezője mondható el, mint veszprémi kollégájáról, és az embernek legfeljebb a rossz emlékű békepapok jutnak eszébe róla az 1950-es évekből. A lelke rajta! A váci püspöknek egykor majd a hite szerinti legfőbb bíró előtt kell számot adnia arról, hogy milyen logika szerint szegődött az ateista balliberális ideológia szolgálatába, milyen logika szerint adta nyakra-főre az interjúkat azoknak a balliberális sajtóorgánumoknak, amelyek különben lépten-nyomon gyalázzák a katolikusok istenét, a katolikus egyházat, annak híveit és legfőképpen papjait.”