amikor a Gellért-hegyen a 27-es busz ablakából kinézel és eléd tárul Kelenföld füstös betonrengetege, de te mégis otthonként, keserédes boldogsággal tekintesz rá. Ha Tallinnban, Liepajában vagy Szentpéterváron jársz, ezek a lakótelepek mindig ismerősek lesznek számodra; ismered titkaikat, a benne élőket, minden folyosót és apró szegletet.
Kádár mászik elénk a Sparban, amikor bementek a cimborákkal virslis péksütiért, ami megint megdrágult, és ez nem tetszik. Elkomorodva nézed az árcédulát, majd daccal beledobod a kosaradba, megjegyezve: „régen minden jobb volt”.
Kádárt találod a pincében, amikor a megboldogult rokonod örökségét számolod fel, és felfedezel egy kisvárosra elegendő hamis villanyórát a penészes falak között. Kádár van az asztal alatt, amikor beszélgettek egy társasággal és nevettek azon, hogy az egyik cimbora a másikat megkérdezi az első munkanapon a gyárban, hogy „te mit viszel haza?”. A jóhiszemű újonc kijelenti, hogy „semmit”, de kollégája felhívja a figyelmét, hogy „édes fiam, innen mindenki hazavisz valamit”. Emberünk naponta 20 csiszolatlan üvegprizmát csempészett haza az optikai művekből, biztos sokra ment vele.