A Zöld Veszedelemről

A Mandiner vitacikksorozatba kezdett az újhullámos zöld gondolatról és az erre adható konzervatív válaszokról. Eddigi cikkeinket itt olvashatják:

Uri Dénes Mihály: Konzervativizmus, jobboldaliság és a „zöld” értékek viszonyáról

Kohán Mátyás: Jöjjön a konzervatív válasz a klíma védelmére!

Szilvay Gergely: Nem mondhat le a jobboldal a környezetvédelem ügyéről!

Gágyor Péter: Lehet más a zöld politika?

***

Az utóbbi évek politikai átalakulása nyomán az idei EP-választások alkalmával vízválasztóhoz érkezett az európai közélet. A politikai értelemben eddig is nehezen értelmezhető centrumban új erő bukkant fel, felfalva az eddigi német politikai berendezkedést, és máshol is serényen szedi áldozatait. A középutas, mindenkinek tetszeni akaró,

Egyesek még nem ismerik ezt az árnyat, mások már átlátnak rajta, sokan csapdájába esnek, egy réteg pedig teljesen kiszolgáltatja lelkét és odaadását egy egységes masszában, aminek az elején Greta Thunberg masírozik.

A globális klímakatasztrófa ellen létrejött Zöldek sohasem jelentettek akkora veszélyt az általunk ismert Európára, mint most. Az európai kultúrát és a keresztény értékeket szakadékba taszajtó, balliberális oldalt még fel lehetett ismerni, megkülönböztetve jót és rosszat, helyest és helytelent, barátot és ellenséget. A liberális veszedelem azonban átvedlette bőrét, és zöld álarca mögé bújva soha nem látott fenyegetést jelent a konzervativizmusra.

Európa liberális fele a menekültválság és a hamis humanizmus pajzsával sok-sok éven át ellen tudott állni a konzervatív – az ő nyelvük járását idézve: populista – erőknek, mivel nincs is erősebb fegyver egy igaz, mindenki számára érzékelhető és megvalósítható politikai célnál. A Willkommenskultur és a Refugees Welcome hurráoptimizmusa után azonban hamar fordult a kocka, mivel a jobboldal sikerrel cáfolta meg a korlátlan befogadás, a nyitott határok és a dekriminalizált illegális migráció politikáját, helyes ellenpólust mutatva fel, ami mögé tömegek tudtak felsorakozni.

A Zöldekkel szemben ez közel sem könnyű feladat, hiszen fő politikai céljuk a globális felmelegedés lassítása, az ökológia védelme és a környezettudatos élet. Ezen célokkal – valljuk be magunknak – nincs olyan ember a Földön, aki ne szimpatizálna, hiszen mindannyiunk számára helyesek és követhetők.

A kérdés azonban az, hogy ennek a nagy célnak mit is rendel alá a Zöld Veszedelem.

El lehet ismerni, hogy fontos a menekültválság kezelése, de most még fontosabbak az olvadó grönlandi jégtáblák.

Mindannyian tudjuk, hogy ezek az alárendelések milyen háttérfolyamatokat eredményeznek. A Zöldek olyan politikai erő, ami mindent félresöpör, ami útjába áll és gondolkozásra készteti, miközben a Föld védelmének égisze alatt soha nem látott liberális őrületet önt rá a kontinensre. 

Hiszen mind ismerjük ezeket az embereket. Ők azok, akik a megbízható és olcsó atomenergia helyett teljesen megújulóra állnak át Németországban, miközben újranyitnak a kőszénbányák, és összedőlnek az ezeréves templomok. Ők azok, akik a fehér privilégiumok ellen masíroznak, és Kolumbusz-szobrot döntenek a földre, hiszen a koppenhágai klímameneten jössz rá, hogy ezeket az arcokat ismered az előző kettő eseményről.

Ők azok, akik a környezet védelmének érdekében nem vállalnak gyermeket, mert az szennyezi a Földet; akik támogatják a már-már radikális méreteket és módszereket öltő abortuszt. Ők azok, akiknek egy kutya élete többet jelent embertársuknál; akik védik a Földet, de mégis darabonként műanyagcsomagba bújtatott kamu bioalmát esznek. Ők a leghangosabbak, és ők azok, akik az új, zöld vallás áhítatában képesek lennének bármit feláldozni örökségünkből – teszik mindezt a környezetvédelem érinthetetlen pajzsa mögött. 

A konzervatív szárny pedig nem állhat ellen úgy, hogy tagadja ezt, ugyanis ezzel saját magát csinálja ki és hitelteleníti el a nagyközönség előtt. Természetesen mindig lesznek társadalmi rétegek, akik a végsőkig kitartanak, de a széles plénum előtt nagyon hamar – immáron – áttörhetetlen burokban találjuk magunkat, ha az egyetlen ellenpólusunk a klímaváltozás tagadása.

Ennél több kell. És hamarosan cselekedni kell, hiszen bár még nem vagyunk elkésve, nagyon hamar mellékpályán találhatjuk magunkat. Alternatívát kell nyújtani a fiatalságnak és a széles tömegeknek a Zöld Veszedelemmel szemben.

Ezt pedig pont mi, konzervatívok tehetjük meg. Hiszen kik is tartják be, tisztelik és ápolják a természet rendjét, ha nem mi? A kulcsszó a természetvédelem: a természet rendjének a védelme. Pontosabban szólva: a természet rendjének és az ember természetének a védelme. Bár utóbbit jó ideje erős harccal és pillanatnyi sikerekkel vívjuk, előbbiről megfeledkeztünk.

A Zöld Veszedelem a környezetvédelem szót használja, védjük hát meg természetünket. Erdeinket, vizeinket, bolygónkat, levegőnket. De

A természet rendjében nincs helye melegházasságnak, beültetett petesejteknek és az a ötödik hónapban elvégzett abortuszoknak. A természet rendjében mindenki ott és annyiból boldogul, amiből tud, miközben természetes közege és támaszai segítik.

A természet rendjében tisztelettel vagyunk egymás iránt, bolygónk iránt, az évezredek alatt kialakult rend iránt. Az elmúlt évszázadok ipari forradalmainak pusztításait nem lehet még több pusztítással, a természet rendjének és egyben a környezet védelmének átszabásával tenni, ahogyan azt a Zöld Veszedelem teszi. Az egyensúlyt csakis építő munkával lehet megvalósítani, lássunk hát emelt fővel hozzá! Az idő sürget. 

***

„Hallgatnunk kell a természet hangjára, és annak megfelelően válaszolni. Azonban kifejezetten szólni szeretnék még valamiről, amely továbbra is nagymértékben ide kapcsolódik: az embernek is van ökológiája. Az embernek is van természete, amelyre tekintettel kell lennie, és amelyet nem manipulálhat tetszése szerint. Az ember nem csupán maga alkotta szabadság. Az ember nem önmaga alkotja meg magát. Szellem és akarat, de természet is, akarata pedig akkor helyes, ha hallgat a természetre, tekintettel van rá, és elfogadja azt, mint ami ő maga, és amelyet nem maga alkotott magának. Így, és csak így jön létre igaz emberi szabadság.”

XVI. Benedek pápa beszéde a Német Szövetségi Gyűlés (Bundestag) előtt
Berlin, 2011. szeptember 22.