Sok évtizedes immár ez a liberális megközelítés:
szerintük a Kárpát-medencében, bármi rossz történt vagy történik is, a felelősség a magyaroké.
Nincsenek szomszéd nacionalizmusok, csak magyar van; és ha vannak is túlkapások, azok válaszok a magyar „konfrontatív” fellépésre. Van ugye a „szörnyű múlt”, az 1918 előtti magyarosítás, ez minden szomszéd nemzetet, legyen a román, a szlovák, a szerb, felment bármi alól, amit akár száz évvel később is tesz.
A valóság viszont az, hogy ahhoz képest, amit Ukrajna a kisebbségi nyelvhasználat és iskolarendszer terén tervez, az 1918 előtti magyarosítás még a legrosszindulatúbb olvasatában is eltörpül. A nyugati politikai elit 2014-ben a kőkemény ukrán nacionalizmusra tette a tétjeit.
A Majdan kezdetén sok szimpatikus elem is volt, de forradalom olyan sötét erőket szabadított ki végül, amiket Európában csak elítélni szokás. De ukrán esetben a nyugati politikusok és érzékeny jogvédők elsiklanak a tények felett, két okból is. Egyrészt vannak a geopolitikai érdekek, a Nyugattal szemben álló Oroszország lekötésére kiválóan alkalmas a konfliktus, másrészt az ukrán privatizáció hatalmas lehetőségeket rejt magában. Egy ásványi kincsekben, termőföldben gazdag országot lehet felvásárolni, és ha ezért el kell nézni a masírozást és a kisebbségek felszámolását, nem probléma.