Ez lehetséges? Egyetértett az Egyesült Államok és Oroszország
Az ENSZ BT öt állandó tagja ritka egyetértésben bírált egy izraeli döntést.
Az 1970-es éveket áthatotta a globális lehűléstől való félelem az azelőtti évtizedek hőmérsékleti trendjeire alapozva.
„Az 1970-es éveket áthatotta a globális lehűléstől való félelem az azelőtti évtizedek hőmérsékleti trendjeire alapozva. Így az ökológus Kenneth E. F. Watt egy beszédében azt mondta: »a világ immár 20 éve meredeken hidegedik. Ha ez a trend tovább folytatódik, a világ 1990-re az átlaghőmérséklethez képest 4 fokkal, de 2000-re 11 fokkal hidegebb lesz.« És Dr. Carl Christian Wallén a World Meteorological Organization (Meteorológiai világszervezet) tudományos és technikai osztályának vezetője azt nyilatkozta: »az 1940 óta lezajlott lehűlés elég jelentős és konzisztens volt ahhoz, hogy nem fog egyhamar a visszájára fordulni.«
Az 1970. április 16.-i számában a Boston Globe cikkje hirdeti: »A tudósok új jégkorszakot jósolnak a 21. századra,« és idézi James P. Lodge Jr.-t, a Nemzeti Légkörkutató Központ tudósát, aki szerint »amennyiben növekedik az elektromos áramgenerálás jelenlegi rátája […] a kontinentális Egyesült Államok összes folyója és patakja ki fog száradni.« És egyazon évben egy demokrata szenátor, Gaylord Nelson azt írta a Look magazin egy cikkében, »Dr. S. Dillon Ripley, a Smithsoni intézet munkatársa úgy gondolja, hogy 25 éven belül az összes élő állatfaj 75-80 százaléka ki fog halni.« (...)
Továbbá az olyan modellek, mint amiket az IPCC használ a jelentései elkészítései során, jelentősen túlbecsülik, mennyire is érzékeny az éghajlat az üvegházhatású gázok változására. Ahogyan arra Judith A. Curry professzor rámutatott a modellekről szóló kritikus tanulmányában, az IPCC modellek továbbá feltételezik, hogy a vulkanikus aktivitás szintje a 21. században meg fog egyezni a 20. századi szinttel, ami történelmileg jóval kevesebb vulkánkitörést tapasztalt, mint az előző századok. Továbbá a szoláris aktivitás változásával, nevezetesen egy szoláris minimum következményeivel sem számolnak. És a szimulációk hibásságát bizonyítja, hogy képtelenek voltak előrejelezni a melegedés lelassulását a 21. század elején, és képtelenek szimulálni a csapadékozás változását vagy az óceáni oszcilláció hosszútávú mintáját.
Mindennek ellenére a klímakutatók száz évre vagy annál is messzebbre nyúló jóslatokat tesznek a szimulációk eredményei alapján. Az ENSZ úgy kezeli az előrejelzéseit, mintha bizonyított tények lennének, a nyilvánosság pedig kérdés nélkül elfogadja őket. Amikor azt hallják, hogy maga az ENSZ, megannyi klímakutató, doktor és professzor jósolta meg a közelgő katasztrófát, ezek a nevek és titulusok a sokaság szemében akkora meggyőzőerővel bírnak, hogy feladják – ha egyáltalán rendelkeztek vele valaha – a kritikus gondolkodás minden maradványát. Ahogyan a kezdetekkor mondtam, többé senki sem vár arra, hogy a hipotézisből kikövetkeztetett jóslatoknak ténylegesen meg is feleljen az empirikus valóság; immár igaznak tekintjük a jóslatokat, az újságok úgy számolnak be az előrejelzésekről, mintha bármennyivel többek lennének pusztán kétes hipotézisekre alapuló tippeknél, ha pedig valaki kételkedni merészel a próféciákban, azt tudománytagadó, bolygóellenes, neandervölgyi erdőgyilkosnak bélyegzik.”