Migránsok

„Végre-végre végezvén, bánatomban, és mert már dél is jócskán elmúlt, bementem egy frissen sülteket áruló étkezdébe. A kiszolgáló helyiség mögött, üveggel elzárva, a konyhában három férfi ügyködött. Két magyar és egy éjfekete bőrű ember. Egyébként ő volt a szakács, a másik kettő kisegítő munkákat végzett. Amíg várakoztam, barátságosan integetve köszöntöttük egymást a szakáccsal. Elkészült a frissen sült, hozzá a nagy adag saláta. Hozzáláttam. Mindkettő remek volt! Kitűnően fűszerezett és nagyszerűen elkészített étkek. Amikor távoztam, ismét barátságosan integettünk egymásnak: egy vendég és a szakács. Egy fekete és egy fehér magyar.

Rendszeresen járok egy magánorvosi rendelőintézetbe. Minden évben kötelező náluk a hasi ultrahang. A műszernél a doktor kedvesen köszönt, persze én is. Van-e panaszom, kérdi szép magyar nyelven. Már miért ne kérdezné magyarul? Mert a doktor is Szomáliából jött, bő harminc éve, hogy itt végezze az egyetemet. És itt maradt egy szép magyar lány kedvéért, aki azóta a felesége, három gyermekének édesanyja.

Nyilván még számos hasonló történetet lehetne elmondani. Nálunk megtelepedett bevándorlókról, mai undok szóhasználattal: migránsokról. E két férfi történetesen messzi Afrikából. Akik hasznos polgáraink. Vajon működne-e a gyorsétterem szakács nélkül? Ahová érdemes vissza-visszatérni, mert olyan kiválóan készíti az étkeket. Vajon lenne-e orvos a diagnosztikai készülék mellett, miközben honfitárs doktoraink sorra hagynak el minket? Aki ráadásul nagyon szép magyarsággal kommunikál a páciensekkel.”