Úzvölgyi katonatemető: ez már nagyon nem tréfadolog

„A temető elhelyezkedése különösen alkalmassá teszi arra, hogy szimbolikus térfoglalási és térmegőrzési kísérletek terepe legyen. A magyar többségű, kisebbségvédelmi és autonomista törekvésekkel fellépő Székelyföld keleti határán fekvő Úzvölgye a versengő történeti emlékezetek szempontjából jelentős terep, amelyre rárakódnak az elmúlt évtizedek politikai küzdelmei is.

„A katonatemetők ezek miatt az emlékezetpolitikai rétegek miatt alapból gyakran konfliktusok helyszínéül szolgálnak, ebben az esetben pedig a rendszerváltás utáni kisebbségpolitikai törekvések (kisebbségi nemzetépítés és autonómiatörekvések) és a román nacionalizmus szereplői is szimbolikusan töltött zónává teszik a Székelyföld és Moldva közötti határrégiót. Mindkét tüntetői csoport – a maga politikai narratíváiból kiindulva – tulajdonjogot formálhat a terület fölött, mindkét fél a sajátja védelme / birtokbavételeként keretezheti az ügyet, egy nagyobb, regionális és országos léptékű probléma metaforájaként.

A konfliktus különösen válságos időszakban történik, Románia az elmúlt évek egyik legmélyebb politikai válságát éli át, a Moldva jelentős részét feudális birtokként ellenőrző nagyobbik román kormánypárt (Szociáldemokrata Párt, PSD) nagyhatalmú vezetőjét épp múlt hétfőn ítélték jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre korrupció miatt. A hatalmában meggyengült, a magyarellenes nacionalizmustól amúgy sem távol álló PSD apparátusa számára tehát különösen jó szolgálatot tehet egy etnikai színezetű konfliktus. És ugyanez elmondható néhány másik kisebb pártra, például az EP-választáson küszöb alatt maradt kisebbik kormánypártra, az ALDE-ra, de Traian Băsescu ex-elnök törpepártjára, a Népi Mozgalom Pártjára is.

És bár a legalapvetőbb morális imperatívusz, hogy holtak emlékével, temetőkkel és katonatemetőkkel nem szemétkedünk, kétségtelenül a magyar politikai vezetők által megfogalmazott kérések jogosságát támasztja alá, a székelyföldi politikai elit legitimációja szempontjából is fontos ez az ügy.

A közösségi médiában nem ritka az 1990-es marosvásárhelyi összecsapások és magyarellenes pogrom felemlegetése, a helyzet szerencsére még nem tart ott. Egy-egy ilyen szimbolikus, agyonmediatizált egymásnak feszülés azonban nagyon veszélyes, hiszen egy egész társadalomban lehet képes aktiválni a kölcsönös szembenállás kategóriáit. Ilyen szimbolikus jelentőségű események szoktak szerepet játszani abban, hogy a hétköznapi élet kategóriái (szomszéd, rokon, barát, stb.) az egymást kizáró etnikai (román vs. magyar) kategóriákra egyszerűsödnek le, ennek pedig messzemenő következményei lehetnek.

Az elkövetkező napok és hetek fogják eldönteni, hogy három évtized alatt mennyit és milyen irányba változott a romániai társadalom, annak többségi és kisebbségi szegmensei egyaránt. Reméljük, hogy sokat, és jó irányba.

Ha a hétköznapi emberek nagy többsége felől nézzük, akkor a deeszkaláció a legalapvetőbb érdek, miközben a kisebbségi jogok tisztességes és következetes képviseletének továbbvitelére, úgy tűnik, még mindig óriási szükség van, mind a magyar, mind a számba vehető román politikai aktorok részéről.”