„Megjósoltuk már ezen a felületen, hogy ha ezek az igazodni nem akaró tudósok még sokat sivalkodnak(!) a kutatás szabadsága meg a tudomány autonómiája miatt, és annyira féltik a Tudományos Akadémia függetlenségét, az egész MTA csak azért is be lesz olvasztva a Puskás Akadémiába, az akadémikusokat simán lecserélik futballakadémistákra oszt’ jónapot. Lőrinc professzor és bulibáró majd elnavigálja ezt a boltot is. Nem lehet az nehezebb, mint lagziban fake(!) rocksztárkodni.
Most különösen közel kerülhet hozzánk ez a megoldás, minthogy ülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia Felügyelő Testülete és erős kritikával élve (ami a hatalom számára már önmagában is olyan, mint vámpírnak a fény) arra jutott, hogy az MTA a törvényjavaslat visszavonását kéri a kormánytól, és kezdeményezi az alkotmányossági vizsgálatot is.
Lovász László pedig levelet írt a parlamenti pártok frakcióvezetőihez és észérvekkel próbálja meggyőzni őket (ami ugye kormánypárti illetők esetében elég meredek vállalásnak tűnik) arról, hogy a törvénytervezet elhibázott és felesleges.”