„Leírhatja akárhányszor az alkotmányjogász, hogy közjogi kamu az előválasztás, és hogy az előválasztási kampány nem volt több, mint politikai marketing és személyre szabott show. Leírhatja, de ettől a lényeg nem változik. Mert hogy lenne közjogi kamu az, ami – eddig példa nélküli lévén – új közjogi aktus? Az ilyesmi nem lehet törvényesített, hiszen éppen magának szorítja ki a saját kereteit. S hogy célja a népszerűsítés, azt az ellenzék büszkén vállalta: politikai marketing volt és önfelmutató show, amiről az ellenzék az utóbbi évtizedben alaposan elfeledkezett, miközben állandóan fogást keresett a Nemzeti Együttműködés Rendszerén. (Amely maga is nehezen titkolhatná, hogy a médiapolitizálás terméke.)
A hatalmi fanyalgást persze elintézhetnénk egyetlen kérdéssel: mennyiben közjogi kamu egy ellenőrzött előválasztás és mennyiben nem az, ha a Fidesz pártelnöke a saját nyaralója konyhájában beszélget el pártjának képviselőjelöltjeivel, hogy maga válassza ki az esélyes mamelukokat? És még egyetlen sprőd megjegyzés: mi a fene köze van a kormánypártoknak ahhoz, amit az ellenzék csinál? Miért gondolja a kormánypárt, hogy dolga az ellenzék milyenségének meghatározása?
A tengernyi kormánypárti pocskondiázás, amely a főpolgármester-jelöltek kiválasztásának közvetlen, ha tetszik, bázisdemokrata kijelölési módszerét érte, s az a hang, amely a jelöltek személyét támadta, csak azt igazolja: az ellenzék rátalált valamire, ami nagyon böki a hatalom csőrét. Ha egy fodrászüzletben kinézik az esti delikvenst, arra hivatkozva, hogy mennének már »előszavazni«, akkor lehet szórakozni azzal, hogy a fővárosiak 97,5 százalékát nem érdekelte az »ellenzéki kutyakomédia«. Enyhén szólva aránytévesztés kutyakomédiásoknak minősíteni a maradék két és fél százalékot – csaknem hetvenezer embert.”