Fekete március után fekete június?!

2019. június 06. 20:56

A Néppárt az újonnan felálló Európai Bizottságtól kéri: állapítsák meg az immár nemzetközi szintű botrány felelőseit.

2019. június 06. 20:56
Erdélyi Magyar Néppárt
neppart.eu

„Elfogadhatatlan, a legrosszabb időket idéző eseményeknek lehettek tanúi ma délután az úzvölgyi katonatemetőnél jelenlévők. A felheccelt tömeg, mely a történelemhamisító és temetőgyalázó emlékművet érkezett felavatni, erőszakos módon betört a temető területére, lincshangulatot idézve elő, megfélemlítve ezzel a jelenlévő, békés magyar közösséget. Az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint a Minta ifjúsági szervezet tagjai is jelen voltak a helyszínen, Tőke Ervin néppárti politikus beszámolójából pedig kiderült: az előre bejelentett rendezvény magyar résztvevői békés módon igyekeztek megakadályozni az emlékműavatást, elállva a temető bejáratát, a kivezényelt csendőri erők pedig – akik tettlegességig fajuló konfliktusba keveredtek az oda érkező, a magyarokhoz képest túlerőben lévő felheccelt tömeggel – súlyos hibát követtek el, amikor túl közel engedték a felheccelteket a jelenlévő magyarokhoz, akiket – a temető kerítését átugorva – megpróbáltak hátba támadni.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy a csendőrség jelenléte ellenére ilyen helyzet alakulhatott ki, ezért Carmen Dan belügyminiszter lemondását követeli, valamint – uszítás miatt – feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az ügyészségen. Ugyanakkor a Néppárt vezetői tájékoztatják az eseményekről a nemzetközi fórumokat is, külön kiemelten az újonnan felálló Európai Bizottságot, melytől kérik, vizsgálóbizottság keretei között állapítsák meg a felelősöket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. június 07. 10:13
Minden szinten tiltakozni kell! Ez a mocskos horda nem terrorizálhatja az Erdélyi magyarokat.
konzervatív átlagpolgár
2019. június 07. 09:27
És most képzeljük el hogy mi lenne ha mondjuk Karácsony, Fekete-Győr, vagy Szél Bernadett lenne a miniszterelnök... Jó, inkább ne képzeljük el...
mazdor
2019. június 06. 22:41
brühühűűűű....
Harangláb
2019. június 06. 21:35
Az umió szarik az ilyesmire..Esetleg ha az ottani magyarok azt mondanák, hogy LMBTQ_k....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!