Vidék és városa

„Hogy a XXI. századra a nagyvárosi és vidéki világlátás mennyire elkülönült egymástól, arra érdekes példával szolgált az USA legutóbbi elnökválasztásának egy megdöbbentő adata: Washington D. C.-ben, a szűken vett fővárosban Hillary Clinton a szavazatok 92 százalékát kapta, Donald Trump ötöt, a többit néhány jelentéktelen jelölt. Itt most nem az a kérdés, hogy kinek volt igaza, hanem hogy a főváros lakossága ennyire más világnézetű, mint azon kívül az egész ország, ennyire más problémákat és megoldásokat lát.

Az úgynevezett nyugati világ tele van hasonló választási eredményekkel. De mielőtt azt gondolnánk, hogy ez valami friss fejlemény, mindjárt hozzá kell tennünk, hogy a város és a falu (vidék) ellentéte meghatározó módon van jelen már Oswald Spengler száz évvel ezelőtt megjelent monumentális esszéjében, az A Nyugat alkonyában is, sok tekintetben a ma ismert összefüggésben.

Ha tehát Budapest másképp szavaz, mint a vidék, akkor ez évszázados nemzetközi trendbe illeszkedik. De van itt még valami, ami már inkább magyar sajátosság. Ez pedig a magyar városiasodás. Németh László az 1940-es években hosszú esszében elemezte azt a jelenséget, hogy a sajátos magyar történelem következtében Magyarország városainak jelentős részét nem magyarok, hanem németek virágoztatták fel, akiknek világnézeti irányultsága, idegen kifejezéssel szociokulturális orientációja a németség felé fordult, annak az értékeit követte. Ez a megállapítás nem értékítélet, nem foglal állást abban a kérdésben, hogy ez így volt-e helyes, a magyarság számára előnyös, vagy sem – puszta tényállításról van szó.

Hozzá kell tennünk két dolgot. Az egyik, hogy városokat a magyar nemzetiségű magyarok is építettek, a mai Magyarország városainak többsége ilyen. Ennél fontosabb, hogy az évszázadok alatt, a XX. századra a magyar városok egy kivételével mind hozzáilleszkedtek a környezetükhöz. Budapesten azonban ez az illeszkedés csak részben sikerült, a magyar főváros bizonyos tekintetben máig megőrizte különállását.

Erre csak részben magyarázat, hogy Budapesten többen vannak a szabadság elkényeztetett gyermekei, mivel itt működik a legtöbb sajtó, könyvkiadó, itt koncentrálódnak az egyetemek, kulturális intézmények, itt él a legtöbb művész, tudós, szabadfoglalkozású értelmiségi, jómódú vállalkozó. A jelenség okai mélyebbek, és a megértésükhöz egy másik, majd száz éve alkotó társadalomtudós, Claude Lévi-Strauss munkásságához kell fordulnunk. A francia kutató az úgynevezett strukturális antropológia elméletének kidolgozója volt, amely szerint a tág értelemben vett kultúra egyes elemei – hitek, vágyak, ismeretek, félelmek, törekvések, megoldások – összefüggő struktúrát alkotnak, ezt az emberek a családjuktól öröklik, majd az utódaiknak adják tovább. Ezek a struktúrák évszázadok alatt épülnek fel, és évszázadok kellenek a megváltoztatásukra is. Egy adott struktúrát birtokló társadalom az őt érő kihívásokra a birtokolt struktúrának megfelelő válaszokat ad.”