Az európai politikai fordulat nem következett be. A feladat maradt: Magyarország a lehetőségekhez mérten érjen el minden tőle telhetőt az európai színpadon.
Letudva a kötelező köröket – meggyőző, a vártnak megfelelő mértékű kormánypárti győzelem –, tehetünk néhány megállapítást, ami a vasárnap esti eseményeket illeti.
1. Hadd kezdjem a legnagyobb szívfájdalmammal, ami azért nem olyan tragikus, de mégiscsak tény: bejutott az EP-be a Momentum. Igyekeztem bízni benne, hogy ez elkerülhető, ám a viszonylag magas részvétel sem akadályozta meg ebben a pártot. Ez van, ezt kell szeretni. A Momentum mögött azok az erők állnak, akik 2010 után Bajnai mögé álltak be, és abban bíztak, hogy sikeresen felépíthető a 2014-es választásokra. Ez nem jött össze, de kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a projekt biztatóan indult, és ha szisztematikusan és előre eltervelt módon nem csinálták volna ki magukat, még jobban is szerepelhettek volna. Az, hogy mára ez a politikai erő nem is létezik, jól megmutatja, hogy milyen politikai géniuszok fociznak a baloldalon.
A rengeteg pénz és a politikai tőke bizony képes sikerre vezetni egy alakulatot, még akkor is, ha a siker viszonylag relatív. Az LMP kicsinálva – nem is voltak ők megfelelőek erre a szerepre, túlságosan sok témában volt különvéleményük –, és ahogy a helyzet áll, valószínűleg az MSZP-P-ből és a Jobbik berkeiből is sikerült csemegéznie a Momentumnak.
Nagy kérdés, hogy mindebből mi következik. Egyrészt láttuk azt, hogy önmagában az EP-be való bejutás még nem feltétlenül alapozza meg a sikeres politikai jövőt. Ezt pont az LMP mutatta meg, korábban pedig az MDF is. Tulajdonképpen teljesen mindegy volt, hogy ült-e ott reprezentánsuk vagy sem. Nekem ennek a társaságnak a sikere roppant mód fáj, minek tagadni; és tartom, amit a választás előtt mondtam, hogy talán a legveszélyesebb ellenzéki alakulat, de erre azért elég lesz egyet aludni és aztán megnyugodni.
2. Senki ne győzködje magát másról:
Az olaszok hozták a kötelezőt, de nagyot Le Penék sem nyertek, az AfD futottak még kategória, nem beszélve az osztrák Szabadságpártról, és ez nagyjából az összes európai országról elmondható. Az Európai Néppárt szinten maradt, nem gyengült meg annyira, amint azt vélelmezni lehetett, és ebből bizonyosan le kell vonni bizonyos konzekvenciákat. Sok helyütt elmondtam már, hogy a nyugat-európai embert sikerült egy olyan pontig domesztikálni, amikor önként és dalolva lép önkéntes halálsora folyosójára. És amikor azt látjuk, hogy egy ilyen vészhelyzetben sem cselekszik másképpen, akkor gyakorlatilag lemondhatunk az egykor volt nyugati polgárember típusáról. Volt, nincs. Nekünk ezzel az embertípussal sok dolgunk a jövőben valószínűleg nem lesz – legalábbis nehéz közös nyelv híján különösebben bonyolultabb megállapodásokat kötni.
A progresszió olyan módon delejezte meg a jóléti társadalmat, amiből már csak egy megvalósult kataklizmával lehet kirobbantani, és ennek elismerése nem lemondás, csak közönyös megállapítás. Ezért nekünk továbbra is az a feladatunk, hogy
ami a gazdasági vonulatot illeti; kulturálisan pedig jobb befogni az orrunkat.
3. A magyar ellenzék – úgy tűnik – komoly átalakuláson ment keresztül, bár továbbra is hangsúlyozom, ez számunkra irreleváns. A végső verdiktet az önkormányzati választás fogja ezen a téren megadni. Azért az is komoly lesz, ahogy az új leosztás fényében megkezdődhet az alkudozás egy egészen más terepe, hiszen a DK és a Momentum is joggal kérheti számon az MSZP-t, hogy ugyan mire fel is tekinti magát különbnek? De az is elképzelhető, hogy egy 2010 óta várt esemény bekövetkezik: az MSZP, mint a rendszerváltozás utáni pártok legrosszabb hírű példánya – bár kártékonyságban csak második az SZDSZ mögött – a jelentéktelenségbe vész el, és a következő országgyűlési választáson talán már nem is lesz ott a Parlamentben.
Ezzel együtt Gyurcsány Ferenc újra megmutatta, hogy lehet róla meglehetősen lesújtó véleményünk – ezt nem kell különösebben cifrázni –, de unikális alak a magyar baloldalon. Úgy értem,
És ez a látszat ellenére is megfelelő a jobboldalnak, hiszen Gyurcsány ellen sokkal sikeresebben lehet mozgósítani, mint bármelyik másik baloldali párttal szemben.
És igen, a Jobbik is egyenes úton halad a felesleges, senkinek se fia, se borja, színtelen és szagtalan eljelentéktelenedés felé. Egy mostani jobbikos egyáltalán tudja, hogy ő miért is jobbikos? A szalonképes, hangsúlyosan jobbos témákat a Fidesz képviseli, a radikális szubkultúra és vulgáris nacionalizmus eltávozott a Mi Hazánkhoz, baloldali témákban meg halálában is meggyőzőbb az MSZP. Ennyi volt, néppártosodás!
4. Egészen elsöprő győzelmet aratott a Fidesz, aminek nem nagyon akad párja az EP-választások történetében, és ez minden, csak nem kétségbe vonható. Ezen az úton tudnak tovább haladni az önkormányzati választáson is, de most a legnagyobb kérdés az, hogy mit lehet kezdeni Brüsszelben.
Az eddigi mozzanatokat elnézve: nincs mitől tartani.
A volt kancelláriaminiszter szerint a Fidesz nyeri a 2026-os parlamenti választást, a nyugdíjas politikai elemző nem akart tippelni, de abban biztos, hogy brutális kampány lesz.
Kínos és önmagának ellentmondó magyarázkodásba kezdett a legújabban már csak „Magyar Péter Hangjaként” emlegetett Magyar Hang nevű propagandalap.
Bizonyítékkal állt elő a Fidelitas elnöke.
Nincs mese, Bencének a lét a tét!
Még börtönben kerülhet a panaszkodó elkövető – ha nem is emberölésért.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
