Mennyi az – uniós – annyi?

„Senki sem tagadja, hogy az „uniós pénzek” jelentős szereppel bírnak az azokat kapó országok – és ennek megfelelően hazánk - felzárkóztatásában. Ezért aztán meglehetősen nagy publicitás övezi az egyes uniós finanszírozási ciklusokban szétosztandó kereteket és azok felhasználását. Vigyázó szemeinket ismét Brüsszelre vetjük, miután ősszel elkezdődik a nagy alkudozás a 2021-27-es közösségi büdzséről. A kiszivárgott - az Európai Bizottság szakértői által készített - tervek szerint Magyarország húsz százalékkal kaphat kevesebb dotációt a kohéziós forrásokból, s az agrártámogatásokból is. De mennyi is az uniós annyi? A kérdés nem pusztán a csökkenő apanázs miatt jogos, hanem azért is, mert gazdaság növekedés és fejlettség tekintetében Magyarország - az elmúlt években - némileg elmaradt régiós versenytársaitól, és ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy a hazai növekedés kizárólagos záloga az uniós támogatás. Ami a számokat illeti: 2006 óta a bruttó hazai termék (GDP) 4-6 százalékának megfelelő összegű uniós támogatás érkezik hazánkba. Csúcsévekben elérheti a kétezermilliárd forintot is - cirka 300 milliárdot pedig tagsági díjként mi fizetünk be a közös büdzsébe. Az uniós pénzesőnek durván a fele fordítódik beruházásokra, míg a másik fele folyó támogatások formájában kerül felhasználásra (például oktatás, kutatás-támogatás, munkahelyteremtő s megőrző programok).

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezeknek a támogatásoknak egyre növekvő része visszatérítendő támogatás, azaz praktikusan hitel. Szép lassan visszaterelve a gazdaságokat a hagyományos, hitel-finanszírozta fejlesztési-növekedési pályára. Látható tehát, hogy az uniós források jelentős támogatást jelentenek ugyan a konvergencia-folyamatban, de hiba lenne jelentőségüket túlértékelni. Utóbbi kapcsán álljanak itt a dél-nyugat-európai uniós tagállamok példái: “ingyen pénzre” alapozva önmagában nincs felzárkózás. Ugyanakkor, mint felzárkózó gazdaságnak, minden centre szükségünk van. S küzdenünk kell azért, hogy a kohéziós politika maradjon. S változatlanul az élen kell járnunk az „uniós pénzek” lehívásában, és felhasználásában. Közben a kormány az állami beruházások növelésével, a különböző garanciaintézmények megerősítésével, a családtámogatások kiterjesztésével, a Magyar Nemzeti Bank pedig – a bankrendszerrel együttműködve – kedvező hitelkonstrukciók bevezetésével és elterjesztésével igyekszik biztosítani azt, hogy a magyar gazdaság a következő uniós finanszírozási ciklusban egy számunkra kedvezőtlen irányba átrendeződő támogatási rendszer esetén is “megmaradjon”. Mármint a fenntartható négy százalékos növekedési pályán.”