A magyar elit elcecíliásodása és más rendszertünetek

„Szemmel láthatóan nem tudunk mit kezdeni az Orbán-jelenséggel. Az alapproblémát szerintem a következő okozza. Van egy igazi politikai tehetség, s az ilyen – különösen Magyarországon – ritka, mint a fehér holló. Történészként politikai (még egyszer: politikai) tehetségét és érzékét talán csak Deák Ferencéhez vagy Bethlen Istvánéhoz tudom hasonlítani, miközben minden más területen a velük való összevetés (különösen Deákkal) a blaszfémia határát súrolja. Orbán az elmúlt harminc évben ugyanis túlélt és ledarált mindenkit, aki körülötte volt, támogatót, barátot és ellenséget egyaránt. Politikusokat emelt föl és szorított partvonalon túlra vagy helyezett talonba, pártokat olvasztott be és zilált szét, politikai mozgalmakat hozott létre és tett tönkre, nagy múltú intézményeket formált át és szüntetett meg. Embereket helyezett ide-oda, mintha azok autonómia, tudat és akarat nélküli játékszerek lennének. Nem utolsósorban pedig a saját pártjából, az egykori bátor fideszes ellenállókból és lázadókból engedelmes, pénzért és helyi hatalomért ácsingózó társaságot csinált, akik számára azok az egykori fideszes hívószavak, mint autonómia, saját vélemény, kiállás, ellenállás ma már mit sem mondanak, tökéletesen ismeretlen fogalmakká váltak.

Olyan sakktáblához lehetne hasonlítani a jelenlegi magyar politikai viszonyokat, ahol van egy vezér, és körülötte csupa paraszt, s még azt is a vezér határozza meg, hogy melyik paraszt léphet föl egyáltalán a táblára, időnként még az ellenzéki oldalon is.

És még ezért a szánalmas, bár jól fizető szerepért is hosszú sorok kígyóznak a páholya előtt, beleértve a történelmi egyházak sok képviselőjét is. Hogy a helyzet még bizarrabb legyen, a sakktábla egyik, belső egyensúlyát vesztett oldalával szemben lévő térfélen szinte senki és semmi nincs, se egy valamirevaló politikus, se egy valamirevaló gondolat. Komolyabb ellenfél nélkül még azt a sakkban szokatlan dolgot is megengedheti magának a vezér, hogy egy-egy sakkmezőre több parasztot is állít, élvezettel szemlélve, hogyan küzdenek meg egymással a helyért.”