Nem az eszével, hanem a szívével issza a szavakat, nem gondolkodik, hanem sodródik.
„X nemzeti felfogású, olykor pediglen baloldali – ennek semmi jelentősége. Ugyanannak az emsének a malacai vagyunk, tartja a finn közmondás, és valóban, X úr a liberális demokrácia terméke, bárhova is tartozzon. Csillog a szeme például, ha szép szónoklatot hall. Nem az eszével, hanem a szívével issza a szavakat, nem gondolkodik, hanem sodródik. Neki bőségesen elég, ha valaki odacsap az asztalra, ha hőbörög, ha beolvas, ha kifogásol. X úr önmagát az igazság letéteményesének, örökös bajnokának látja, és olyan politikusokat követ, támogat, akik szóvirágokat zúdítanak rá. Egyszerűen nem szeret, de nem is tud a mondatok mögé nézni: ami jól hangzik, azt tényként raktározza el.
Ő az, aki betelefonál a rádióműsorokba. Aki nejlonszatyorral a kezében megjelenik a szerkesztőségekben. Aki feljelentő leveleket fogalmaz meg és küld el mindenkinek. Aki a hátadra csap a vasútállomáson, hogy oldd meg a problémáit azért, mert ő háromszor látott a televízióban. Ha pedig nem teszed, tisztelete elillan, és meggyűlöl, nagyjából úgy, ahogyan annak előtte kedvelt, mert azt gondolta, hogy közötök van egymáshoz.
A világot fekete-fehérnek látja. És abból a szűkre szabott világból, amelyben döngő léptekkel jár-kel, néhány támponttal is megelégszik. X úr jobboldali: nemzeti rock, Wass Albert, pozsonyi csata. X úr baloldali: Koncz Zsuzsa, bulvárlapok, Kádár-nosztalgia. Mindez persze nem jelenti azt, hogy szabadidejében sűrűn hallgatna zenét, biztos lehetsz benne, hogy nem vásárol könyvet, és alapvetően lövése sincs a történettudományról. Ahhoz viszont nagyszerűen ért, hogy a nála felkészültebb, műveltebb embereket megbélyegezze, ha összezavarják az ő világképét. Kizárólag a közéleti értelemben megmérhető teljesítményeket keresi, soha nem gondolkodott el arról, hogy a művészetnek, tudománynak bármiféle más jelentése, értelme, célja lehet, mint a politika szolgálata”