Miért vannak feltűnően kevesen a konzervatív meggyőződésű filozófusok az amerikai akadémiai szférában, és ez miért baj? Erre igyekszik válaszolni a Quillette-n egy konzervatív filozófus, aki szerint a liberálisoknak is jobb lenne, ha több lenne a konzervatív a filozófia szakokon.
Kevés a konzervatív meggyőződésű ember a humántudományok területén az (amerikai) akadémiai életben, a felmérések szerint 4-8 százalék közt van az arányuk, a filozófia szakokon pedig még kevesebb. Vajon mi lehet ennek az oka? – teszi fel a kérdést a Quillete-en Tristan Rogers, aki maga a Kaliforniai Állami Egyetem filozófia tanára.
Mint írja: a filozófia tudománya egy másféle sokszínűséggel van elfoglalva, nem a szellemi sokszínűséggel, ami azért érdekes, mert a filozófusok közt nagyon kevés kérdésben van konszenzus, eközben politikai meggyőződésük mégis egy irányba húz, az amerikai közvélemény épp utóbbi kérdésben oszlik ketté (jobboldali republikánusokra és baloldali demokratákra).
Tristan Rogers megjegyzi: egyes feltételezések szerint a konzervatívok alulreprezentáltsága a filozófia szakokon annak köszönhető, hogy a filozófia maga olyan kritikai attitűdöt képvisel, ami idegen a konzervatívoktól. Az eszmékre való nyitottság is inkább a politikai liberalizmushoz kötődik az általános felfogás szerint, nem a konzervativizmushoz. (Ez persze attól is függ, tehetjük hozzá, hogy melyek az épp népszerű eszmék, mert ha nem a konzervativizmus, akkor az maga is kritikai attitűdöt képvisel.)
A PhilPapers Survey 2009-es közvélemény-kutatása keretében kérdezte a filozófusokat meggyőződésükről.
ami a kommunitárius (közösségelvű, nem kommunista), az egalitárius és a libertárius álláspontot nevezte meg az „egyéb” mellett. A válaszolók egyharmada egalitáriusnak (egyenlőségelvűnek, a kortárs liberalizmus főárama) vallotta magát, 16 százalék kommunitáriusnak, 13 százalék pedig libertáriusnak. A maradék 37 százalék nem választott a három közül, de nem valószínű, hogy azért, mert konzervatívok lennének. HA a politikai filozófusokra szűkítjük a megkérdezetteket, akkor 50 százalék lesz az egalitárius. (Ezt az egyenlőségelvűséget a magyar származású, konzervatív amerikai filozófus, John Kekes szisztematikusan kritizálja Az egalitarizmus illúziói című kötetében.)
Miért lehet probléma a konzervatív személyek és nézetek ilyen alulreprezentáltsága? Rogers szerint például azért, mert a vita jó hatással van az igazság keresésére. Aztán azért, mert az
Emiatt pedig a konzervatív módon gondolkodók lehet, hogy radikálisabb és tisztességtelenebb forrásokhoz nyúlnak nézeteik igazolásához.
Egy bizonyos Jonathan Haid azt is felveti, hogy a liberalizmus a méltányosságra, a sérelemre és a szabadságra koncentrál, míg a konzervativizmus szélesebb fogalmi készletből merít, fontos számára például a lojalitás, a tekintély és a szentség is. Ezek a család, a hazaszeretet és a szent dolgok alapvető morális pszichológiájához tartoznak, tehát filozófiai vizsgálódásra méltóak.
Az akadémiai élet nagy hangsúlyt helyez a sokszínűségre – de ez kulturális, nemi és faji sokszínűség, ahol a különböző hátterű emberek ugyanazon liberális eszmeiséget képviselik; tehát nézőpontbeli, elvi sokszínűség nem igazán van (maximum a részleteket illetően).
Az otthon filozófiájának fontos eleme a közösségiség (társadalmi tagság), a felelősség, a hazaszeretet és a közös moralitás. Az egészséges politikai rendet a a társadalmi tagság közös érzete alapozza meg, azt pedig a lojalitás, tekintély és szentség.
– írja Tristan Rogers.
Mi lehet a megoldás? A kvótás megoldásokra maguk a konzervatív filozófusok is nemet mondanak. Egészségesebb lenne, ha a liberális egyetemi filozófusgárdának magának lenne igénye a párbeszédre, és ha az absztrakt helyett a konkrét dolgokra fókuszálnának, például az otthonra – zárja gondolatmenetét a Kaliforniai Állami Egyetem filozófusa.
Furcsa dicséret érkezett a baloldali laptól: kénytelenek voltak leírni, hogy a „Harc Európa lelkéért” konferencia mindent visz a jobboldali körökben. A sikernek azonban ára van: az antifa fenyegetések és a városvezetés gáncsoskodása miatt a szervezők kénytelenek titkolni a helyszínt.
Az ukrán vezetés retteg: a Politico szerint az amerikaiak átnyúlhatnak a fejük felett, és kész ténnyel állítják őket szembe.
Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.
Donald Trumpéknál betelt a pohár: mostantól a kormányzati honlapon, név szerint listázzák az elfogult újságírókat és a fake news-gyárakat. A „szégyenfalon” a CNN és a New York Times mellett ott virít a Magyarországról is gyakran ferdítő Politico.
Egy nigériai keresztény újságíró beszélt lapunknak a hazájában népirtás számba menő üldöztetésről. Figyelmeztetett, nem olyan régen még Nigéria is hasonló helyzetben volt, mint az USA, vagy Európa, de a terroristák gyorsan teret nyertek.
Elődje rendeleteinek túlnyomó részét jóváhagyása nélkül hagyhatták jóvá.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom plakátjai országszerte hívják fel a magyar emberek figyelmét Brüsszel és a Tisza politikájának veszélyeire.
Érdemes kitérni Gyöngyös helyzetére, amely egyszerre jelképe és előfutára annak, ami más vidéki térségekben is megkezdődött.
