Pukkaszd ki a Facebook-buborékodat!

Folyamatos vita zajlik a közösségi média működéséről. Arról szól, hogy a demokratikus felhatalmazással nem bíró, globális technológiai óriásoktól visszavegyék a nemzetállamok a kontrollt a szólásszabadságot érintő kérdésekben. Ez egy legitim vita, most azonban nem erről, hanem a közösségi média felhasználóinak egyéni lehetőségeiről lesz szó.

Manapság a politikai közbeszéd egyik központi témája a migráció, és az ezek eredményeként kialakuló párhuzamos társadalmak. Máshogy is kialakulhatnak azonban egy földrajzi helyen, egymás mellett élő, párhuzamos társadalmak. Legalábbis nekem mostanában ez az érzésem, amikor az egyre növekvő véleménykülönbségeket látom. Ennek egyik legfőbb oka pedig a Facebookon keresztüli információfogyasztás.

Le szeretném szögezni, hogy a Facebooknak sok előnye van, például jól használható kapcsolattartásra. Jó lehet kis közösségek összetartására is (egyes települések, egyes érdeklődési körökön belül).

A fő problémaforrás nem a közösségi média létezése, hanem a Facebook üzenőfala, ami az emberek Facebook-buborékát generálja.

Kicsit előre szaladva, a megoldás egyszerű: ki kell pukkasztani ezt a buborékot. Én ezt nagyjából négy évvel ezelőtt tettem meg, amikor minden ismerősöm és minden addig kedvelt csoport követését leállítottam a Facebookon. Drasztikusnak tűnhet, de nekem bevált.

Ez számomra két szempontból is nagyon jó volt:

Jelentősen segítette a munkahatékonyságomat – főleg számítógép előtt dolgozok, és óhatatlanul elcsábultam időnként, még ha csak egy üzenetet akartam valakivel váltani, akkor is kiestem a munkából, ahogy feldobott valami érdekes tartalmat az oldal. Amióta nincs Facebook-üzenőfalam, azóta sokkal hatékonyabban tudok dolgozni.

A másik pedig a téma, amivel kezdtem. Ez társadalmilag talán még fontosabb.

Sokan, sokat írtak erről. Lásd például a választások utáni meglepődéseket: „Mindenki úgy gondolkodik, mint én, hogy történhetett ez?”. „Hát, hogy a viharba gondolhat mást valaki a világról, mint én? Biztos meg van vezetve, vagy csak egyszerűen gyengeelméjű.”

Vagy inkább lehet, hogy ő más információkat fogyaszt, mint mi, más világot tesz elé a Facebook? Vagy nem is a Facebookot használja információszerzésre?

A Facebook-buborék rejti az igazi veszélyt. Ezért alakulhatnak ki párhuzamos társadalmak egy országon, városon belül. Mert nem beszélünk a más véleményen lévőkkel, nem látjuk az érveiket, mert már letiltottuk őket, vagy már rég elment a kedvük a Facebookon velünk való veszekedéstől. Mi pedig folyamatosan vitatkozunk a Facebookon, de ez csak látszatvita, többségében csak arra jó, hogy megerősítse a véleményünket. Ez a folyamat csak fokozódik, és oda vezet, hogy

A legegyszerűbb megoldás nem az, hogy még finomabb algoritmusokat csinálunk, még inkább szabályozzuk, hogy mit tesz elénk a program. Nem az, hogy vitatkozunk azon, hogy ki döntsön ezekről a kérdésekről. Egyszerűen meg kell szüntetni az ilyen típusú tartalomfogyasztást. Lehet ez kicsit idealisztikus gondolat, de miért ne működhetne?

Egyéni felhasználóként mindenképpen meg lehet egy ilyen döntést hozni.

Először én is, mint sokan mások, csak néhány embert tiltottam le, még ha nem is azokat, akiknek más volt például a politikai meggyőződése, hanem azokat, akik sok, számomra érdektelen tartalmat tettek ki. De aztán rájöttem, hogy ezzel csak csinosítom a cellát, amibe be vagyok zárva. A legegyszerűbb megoldás ezért nem a buborék fényesítése, nagyobbra fújása, hanem annak kipukkasztása.

Nem kell attól félni, hogy lemaradunk valamiről: 

meg lehet néznünk közvetlenül a hírportálokat – azokat, amiket tudatosan akarunk. Meg lehet nézni időnként az ismerősöket, hogy mi történt velük – azokat, akiket tudatosan akarunk. (Egyébként akár egyszerű fejlesztésekkel is lehetne javítani a helyzeten, például miért nem lehet olyan beállítást alkalmazni, hogy az üzenőfalon csak a felhasználók képeit lássuk, és ne lássunk semmilyen linkelt tartalmat? – már ezzel is javulna a helyzet.)

Az egész folyamat legfőbb eredménye a tudatos tartalomfogyasztás lesz. Azt nézzük meg, amit szeretnénk.

Tisztában vagyunk vele, hogy ezeket a döntéseket mi hozzuk meg, és nem egy algoritmus tárja elénk kényelmesen a világot – helyettünk.

Persze ez veszteséggel is jár, de amit leginkább elvesztünk egy ilyen lépéssel az egy illúzió. Az az illúzió, hogy amit a Facebook elénk tár, az a valóság.