Osztunk-szorzunk

„Ezeknek a borosgazdágnak/gazdasszonyoknak a szórakozása az volt, hogy rendszeresen megünnepelték a születésnapokat, időnként szépen felöltöztek és elmentek vacsorázni a közeli kisvárosba, és két-háromhavonta ki-ki a saját baráti körével elment egy kerékpáros- vagy gyalogtúrára, ami jó alkalom volt a dolgos hétköznapokból kimaradó beszélgetések pótlására. Voltak néhányan, akik rendszeresen rövid turistautazást is megszerveztek maguknak, gyorsvonatra ülve elutaztak Frankfurtból két napra Párizsba, vagy kocsiba ültek és három-négy napra elmentek sétálni a Balti-tenger partjára. Számomra éltre szólóan hasznos megfigyelés volt ez, hiszen azzal az egyszerű felismeréssel szembesít, hogy a lehetőségeket, a szórakoztató változatosságot és a pihentető szórakozást a közelünkben találjuk meg. Itthon sokan ámulva hallgattak, hogy a hozzánk hasonló, a munkában és a munkáért naponta megküzdő német euromilliomosok életminősége sem sokkal jobb lehet a miénknél, amennyiben nekünk is meglenne annyi, hogy legyen jó kerékpárunk és autónk, pénzünk vonatjegyre, és a család se érezze meg, ha a barátnőkkel vacsorázunk.

Talán mindenkinek el kell mennie, hogy lássa a különbségeket és a hasonlóságot, és hogy ennek tudatában jó legyen hazajönni és itthon maradni. A fenti példa a 180 ezer forintos, azaz majdnem 600 eurós fizetéssel a határ magyar oldaláról való, közel mihozzánk. Ha Szerbia is elérné ezt a szintet, a példázódás már ránk, időnként Németországban cselédkedő vajdaságiakra is vonatkozhat. Sógornőm szerint a mi környezetünkből munkaügyben egyre többen választják Magyarországot Németország helyett, mert így közelebb az otthon (a saját ház) és a család, még ha a kereset kevesebb is.”