A gyerekeket uszító tanárnak kellene buknia

2019. április 05. 08:37

Barátom meséli, fia iskolájában az egyik óra hagyományosan azzal kezdődik, hogy a tanulóknak végig kell hallgatniuk, az előző héten éppen „mit csinált Viktor bátyátok”.

2019. április 05. 08:37
Ballai Attila
Magyar Nemzet

„Nála is kiszolgáltatottabb azonban a gimnazista. Még sokkal inkább gyermek, mint felnőtt, nem kiforrott, nem szuverén egyéniség, ki tudja, milyen rejtett zugban és miként rögzül benne az, ami az egyetemistáról lepereg. És némely tanár urak, hölgyek bizony osztják az igét, szakadatlanul és kéretlenül; barátom meséli, fia iskolájában az egyik óra hagyományosan azzal kezdődik, hogy a tanulóknak végig kell hallgatniuk, az előző héten éppen »mit csinált Viktor bátyátok«. Láss csodát, a pedagógust mégsem menesztik havonta, nem is négyelik fel és szögezik ki az osztályterem négy szegletében, sőt a jelek szerint még csak annyit sem mondott neki soha egyik vezetője sem, hogy te, ezt nem kellene.

Pedig nagyon nem kellene. A »politizálásnak«, a politikai véleményalkotásnak ugyanis megvannak a maga fórumai. A lármás kisebbség napjainkban bármikor bármit elmondhat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
senkise alfonz
2019. április 06. 17:12
Illene megpróbálni a cikk fő mondanivalójával is foglalkozni. Az újságíró a teljes írásában se ír arról, hogy ő mondott-e, javasolt-e bármit a barátjának. Holott az írástudónak felelőssége van. De ha a barátjának nem is, az olvasói számára mindenképpen írnia kellett volna a következőkről. 1., Semmilyen iskolában és semelyik pedagógusnak nincsen joga elvenni a tananyagra szánt időt semmilyen oda nem tartozó témával. Nemcsak ellenzéki politizálással, de kormánypártival sem, Sőt, focival, kirándulással és egyéb más - a tananyaghoz szorosan nem tartozó témával sem. Kezdeményezője nem lehet ilyen témáknak. Ha a diák veti fel, akkor persze, pl. a szünetben, megbeszélheti vele. 2.,De mi legyen, ha mégis teszi, ahogyan a cikkben is szó van róla. Kiderült, hogy a tanuló elmondta otthon, s a szülő fel is háborodott. Minden iskolafokozatban van félévente egy szülői értekezlet. Van félévente (van, ahol havonta) egy iskolai fogadónap. Van minden pedagógusnak hetente egy fogadóórája. A szülőnek az a kötelessége, hogy face to face, először a pedagógussal "beszélje meg", tisztázza ezt a dolgot. A megbeszélés eredményétől függően - ha pl. nem változtat a tanerő a gyakorlatán - ezután már elmehet a szülő az igazgatóhoz. Ekkor ez már etikus, nem feljelentés. Ha attól félne, hogy a gyerekét emiatt hátrány éri, akkor jobban oda kell figyelnie a gyermek tanulására és a pedagógus általi értékelésére. Ugyanis nem érheti hátrány. Nem sírni kell tehát, hanem a szülői érdeket érvényesíteni, s ha szükséges, ezt akkor több szülővel társulva, összefogva.
Vadakat terelő juhász
2019. április 05. 14:24
"barátom meséli, fia iskolájában az egyik óra hagyományosan azzal kezdődik, hogy a tanulóknak végig kell hallgatniuk, az előző héten éppen »mit csinált Viktor bátyátok« Már a gyerekek is tudják, hogy ezeket a híreket és írásokat úgy nevezik, hogy fasz news.
senkise alfonz
2019. április 05. 13:18
A teljes cikk nem annyira egyoldalú, mint a szemlézett rész. Abban a teljesben olvasható néhány nagyon enyhe példa az 1990 előtti iskolai politizálásról is, ami azért akkor nem volt veszélytelen.Azonban az itt idézett egyetlen példa - az ismerős gyerek egyik tanáráé - vajon mennyire lehet gyakori? Tudunk-e erről valamit. Szélsőség ugyanis mindig van, de az a kérdés, mi jellemzi az átlagot. S honnan is kellene tudnia pl. az igazgatónak errel a heti uszításról? Lehallgatná a tanárt, vagy feljelentenék a diákjai? (Nemrég értesülhettünk a 888 kezdeményezére meghirdetett feljelentési felhívásról.) Ha úgy igaz a példa, ahogy a cikkíró leírta, azt én is elítélem. De - ahogy írta is a cikkíró - az iskolai azaz a tanórai politizálást kár lenne betiltani. A diákokat meg kell tanítani önálló véleményalkotásra is, a napi poltika értelmezésére, a közösség ügyeiben való eligazodásra stb., (s ez nem feltétlenül jelenti a mindenkori rezsimhez való hűségre nevelést), és ezt befolyásolástól mentes oktatás keretében kell tenni. Se ide, se oda nem billentve a diákot. Ám az is természetes, hogy a pedagógus is ember, s így van politikai hovatartozása. Ezt eltitkolnia kötelező lenne? Konkrét diákkérdésre azt kellene válaszolnia, hogy "nem ide tartozik", vagy azt, hogy "fiam, semmi közöd hozzá"? Vagy etikusabb, s esetleg pedagógiailag rerdményesebb is, ha jelzi a saját véleményét, nem támadva persze senki másét,
Pandaka pygmaea
2019. április 05. 11:27
Oh, szóval így rettegnek a kiszolgáltatott, megfélemlített, alamizsnabérért dolgoztatott (s ezért) folytonsztrájkolniakaró tanárok a Nagy Magyar Diktatúrában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!