A kommün emlékét is kitörölnék Orbánék

„A száz éve történtekre való torzító reakció korántsem merül ki az új nemzedékek agymosásában. A mai állampárt, a Fidesz befolyása alatt lévő médiumok százai a tankönyvihez hasonló mondatokat mantráznak. A Múlt-kor történelmi magazinnak a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent 2019-es tavaszi száma például az önmagában is beszédes »A vörösterror 133 napja« főcím alatt foglalja össze a korabeli eseményeket, amelyeket a »Rosszfiúk világforradalma«, a »Vesszenek a magyarok«, »A gátlások nélküli Szamuely Tibor«, a »Korvin Ottó, a vörös inkvizítor«, »A proletárterrorista Csernyi József« címekkel jelzett cikkekben bont ki. Ha pedig az egyes írásokhoz lapoz az ember, ilyen és ezekhez hasonló kiemelések ütik meg a szemét: »jól fizetett vállalkozó ügynökök«, »teli pénzeszsák«, »puccs«, »dicstelen 133«, »Gátlások nélkül«, »Ha folynia kell, folyjon!«, »Statárium«, »egy akasztottal fotózkodtak a vörösök«, »a terror arkangyala«, »Bankárból lett cselszövő kommunista«, »a diktatúra legvéresebb hiénája«, »pszichológiai terror«, »az akasztott főhóhér«.

Az ezekben a körökben kedvelt »patkányforradalom« szószerkezet ezúttal hiányzik a palettáról, de így is nyilvánvaló, hogy a szerkesztőket a »Hadd borzongjon az olvasó!« gondolata vezérelte. Ugyanakkor az elrettentő kifejezések nagy száma miatt felvetődik a gyanú, hogy itt és most sem csupán a bevételre hajtó bulvárosítás szempontjai érvényesültek. Ha a kormányhoz közeli médiumok és megmondó emberek Tanácsköztársasággal kapcsolatos, csúsztatásokra, hangulatkeltésre, sőt uszításra épülő megnyilatkozásainak tömegét nézzük, okkal vélelmezhetjük, hogy a történelem egyoldalú újraértelmezését gőzerővel végző Schmidt Máriás emlékezetpolitikusok szándékait érvényesíti ez a kiadvány is. Persze, nem feltétlenül közvetlen utasításoknak eleget téve, hanem valahogy úgy, amint az Nádas Péter: Párhuzamos történetek című regényében is olvasható egy olyan titkos társasággal kapcsolatban, amit úgymond »a magyarság sorsa iránti erkölcsi kötelezettség« tart egyben a Kormányzó Úr Őfőméltóságának hallgatólagos, csupán a fián keresztül kifejezett támogatásával: »valójában mindenki tudja, hogy az elkövetkező időben mi lesz a tennivalója. Nem kell róla sokat beszélni, nem parancsol senki senkinek, hosszadalmas szavaztatási processzusok sincsenek. A magyarság természetének jobban is megfelel egy ilyen csöndes egyetértés, mint a zajos parlamenti demokrácia«.”