Szárnyaszegett vészmadarak

„Böki a ballibek csőrét, hogy már a gólyák is felülnek a szárnyaló gazdaságról szóló populista kormánypropagandának, és a tavasz leheletével sorra hazatérnek.

A gilicék e gesztussal magasról tesznek a hajdan oly kevély szabad madarak szellemi hagyatékára is. Mert a természet törvényeit követve az oktondi gázlómadarak ahhoz a szülőföldhöz éreznek vonzalmat, ahol – a huhogók szerint – tombol a diktatúra, az emberek rettegnek, bizonytalan a jövő, és ebből a siralomvölgyből, aki csak teheti, menekül.

A tapasztalt vándormadarak arról is sokat tudnának kelepelni, hogy a jobb megélhetés reményében vagy kalandvágyból külhonba készülő fiataloknak idegenben milyen előre nem látható csapdákkal kell szembenézniük. A sikeres helytálláshoz például elengedhetetlen a szociális intelligencia, amelynek esetleges hiányosságai az itthoni megszokott környezetben talán fel sem tűnhetnek.

Persze vannak, akik idehaza sincsenek igazán a helyükön. A szárnyszegett vészmadárként vergődő ellenzéki politikusok például a májusi választások közeledtével gyakran már nem csupán saját pártjukkal, nem létező szövetségeseikkel, hanem magukkal sem találják a közös nevezőt. A nagy tülekedés közepette rég elveszítették önazonosságukat, viselkedésük nincs összhangban belső érzéseikkel és meggyőződéseikkel. Ezért hamis a zárt ajtóról visszapenderülés, műáldozatként a földön fetrengés. Menthetetlenül belegabalyodtak a pénz kelepcéjébe. A másfél milliós fizetések, pluszjuttatások bűvöletében ezek az elfuserált álbaloldali figurák, hazaárulóként megbélyegezve, frusztráltan, boldogtalanul, hajdani önmagukat meghazudtolva újabb idétlen akciókat magukból kipréselve kóvályognak az ország háza felett. Mint megannyi gólyafos a levegőben… A flaszterra érve majd nagyot toccsannak.”