Digitális világfalunkban az információ hatalom, a megosztás törődés, a lájk a részvét jele. De mi van akkor, ha maga a nagy, globális kékség szürkül el?
Szerda délután négy órakor végeztem a szerkesztőségben, és éppen nagy terhemet (a laptopomat) cipeltem a belvároson át, mikor segèlykiáltás futott be hozzám. Nem tudok posztolni! – imigyen a kolléga. Julio helps, nem csak Hungary, tehát uccu, nézzünk rá, a megosztás vajon mi.
„Sikertelen közzététel” – ugrott fel a képernyőn a nem várt, de számított képüzenet (szerencsére nem kellett atomtudósi végzettség ennek megértéséhez, nem mint manapság a repülőgépek vezetéséhez, persze, hiszen régen minden jobb volt, ezt Trump is tvittelte).
Nyugat felől – mint ahogy minden rossz és kevés jó, lásd '48 – békúszott a magyar kékfehérségbe (az MTK most kapott ki, hajrá Fradi!) az üzemzavar, aminek első látható jele a több órás posztok feltűnése volt az üzenőfalamon, szerencsére hír alig volt közte, hisz' ami múlt, az elmúlt (bár egyszer újra eljöhet, mint Szent Péter és az ő esernyője).
Sokkal izgalmasabb volt, ami ezután következett: földön zokogó fiatal nők és férfiak, kik görcsösen nyomkodták a megosztás gombot, de mindhiába, nem történt semmi, szülők, akik a játszótéren telefonjukból felpillantva sosem látott csodát láttak (ti. a homokozót és a hintát), és persze a vendéglők vendégei, akik az étel fotózása helyett egyszerűen megették azokat, és
De muszáj látnom (magam előtt) a magukba roskadt középkorú férfiakat is, akik nem posztoltak a helyzetüket, mikor betértek kedvenc kocsmájukba, „most Laci és Krisztián nem fogja tudni, hogy ma is – ahogy minden ünnepnapot kivéve már 10 éve – itt vagyok”. De ejtenünk kell szót irodaházak mélyéből kirajzó sok-sok fiatalról, akik egy-egy ország trollfarmján etetnek, vagy sok nyugdíjasról, akik kedvenc pártjuk/celebük/kerületük csoportjában is publikálás nélkül maradtak, és végre visszatérhettek ultizni vagy kötni.
Azonban sajnos az idill rövid ideg tartott csupán.
Mert aztán kitört a pánik, kihirdették a világ összes országában a szükségállapotot, a kormányok kék-fehér karton lapot osztogattak azoknak, akik fosztogattak, a helyzet már-már globális katasztrófával kecsegtetett, pár őrültön és Roland Emmerichen kívül mindenki az Istenéhez fohászkodott (az ateisták minden kereszt alakú tárgyba kapaszkodtak), Tamás Gáspár Miklós elszavalta a Hiszekegyet Hont Andrással, már-már úgy látszott, itt az Armageddon (Bruce Willis nélkül), amikor is...
...amikor is valahol felsírt egy Facebook-értesítés hangja, és Varju László-i hangon megszólalt egy videó: „Kedves barátaim, fontos nap előtt állunk...”
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Örökre vállalhatatlanná vált, miközben még nála is mélyebbre süllyedtek azok, akik mindezt látva, viccesnek találták és beszámolóikban ironizáltak a látottakon.
Egy ócska libernyák s…ggfej megpróbálja provokálni a magyar férfit, de felsül.
Innen érthető meg Hadházy Ákos tavaszi kijelentése is, amelyben úgy fogalmazott, hogy ukrán mintára Majdan-típusú felkelésre van szükség.
„Házhoz ment a lóf*szért a vén szipirtyó”, „mosolygós gyilkos”, „hazug banya”. Ilyen és ehhez hasonló kulturált megnyilvánulásokat kapott Orbán Győzőné.
Bovier György, fővárosi képviselő egy az egyben kijelentette Bohár Dánielnek, hogy nem terveznek nyugdíjemelést.
A Zöldek és Munkáspárt szövetségének jelöltje azonnal távozott a gyenge szereplést követően.
