Sikertelen közzététel

Szerda délután négy órakor végeztem a szerkesztőségben, és éppen nagy terhemet (a laptopomat) cipeltem a belvároson át, mikor segèlykiáltás futott be hozzám. Nem tudok posztolni! – imigyen a kolléga. Julio helps, nem csak Hungary, tehát uccu, nézzünk rá, a megosztás vajon mi. 

„Sikertelen közzététel” – ugrott fel a képernyőn a nem várt, de számított képüzenet (szerencsére nem kellett atomtudósi végzettség ennek megértéséhez, nem mint manapság a repülőgépek vezetéséhez, persze, hiszen régen minden jobb volt, ezt Trump is tvittelte).

Nyugat felől – mint ahogy minden rossz és kevés jó, lásd '48 – békúszott a magyar kékfehérségbe (az MTK most kapott ki, hajrá Fradi!) az üzemzavar, aminek első látható jele a több órás posztok feltűnése volt az üzenőfalamon, szerencsére hír alig volt közte, hisz' ami múlt, az elmúlt (bár egyszer újra eljöhet, mint Szent Péter és az ő esernyője).

Sokkal izgalmasabb volt, ami ezután következett: földön zokogó fiatal nők és férfiak, kik görcsösen nyomkodták a megosztás gombot, de mindhiába, nem történt semmi, szülők, akik a játszótéren telefonjukból felpillantva sosem látott csodát láttak (ti. a homokozót és a hintát), és persze a vendéglők vendégei, akik az étel fotózása helyett egyszerűen megették azokat, és

De muszáj látnom (magam előtt) a magukba roskadt középkorú férfiakat is, akik nem posztoltak a helyzetüket, mikor betértek kedvenc kocsmájukba, „most Laci és Krisztián nem fogja tudni, hogy ma is – ahogy minden ünnepnapot kivéve már 10 éve – itt vagyok”. De ejtenünk kell szót irodaházak mélyéből kirajzó sok-sok fiatalról, akik egy-egy ország trollfarmján etetnek, vagy sok nyugdíjasról, akik kedvenc pártjuk/celebük/kerületük csoportjában is publikálás nélkül maradtak, és végre visszatérhettek ultizni vagy kötni.

Azonban sajnos az idill rövid ideg tartott csupán.

Mert aztán kitört a pánik, kihirdették a világ összes országában a szükségállapotot, a kormányok kék-fehér karton lapot osztogattak azoknak, akik fosztogattak, a helyzet már-már globális katasztrófával kecsegtetett, pár őrültön és Roland Emmerichen kívül mindenki az Istenéhez fohászkodott (az ateisták minden kereszt alakú tárgyba kapaszkodtak), Tamás Gáspár Miklós elszavalta a Hiszekegyet Hont Andrással, már-már úgy látszott, itt az Armageddon (Bruce Willis nélkül), amikor is...

...amikor is valahol felsírt egy Facebook-értesítés hangja, és Varju László-i hangon megszólalt egy videó: „Kedves barátaim, fontos nap előtt állunk...”