Édes élet

2019. március 05. 10:37

Deutsch gyermekei édesanyjainak sem volt mindig könnyű az élet.

2019. március 05. 10:37
Gulyás Erika
Népszava

„Ha igaz, amit Deutsch Tamás a hétvégén mondott, hogy a magyarok annyira szeretnek a munkahelyükön lenni, hogy korábban bemennek, és elfelejtenek hazamenni az önfeledt móka és kacagás közben, akkor annak is igaznak kell lenni, hogy sok szoros barátság szövődik ezeken a helyeken. 

Mármost, ha hosszú évek óta együtt élvezem a munkának álcázott édes életet a barátaimmal, akkor nagyon nem örülök, ha elszakítanak egymástól bennünket, még akkor sem, ha azt ígérik, hogy majd az ő pénzükből emelik az én béremet. Márpedig most csak azt a pénzt osztja újra a Fidesz európai parlamenti képviselőjének kormánya, amit a tavaly évi végi, a központi hivatalokat érintő kirúgási hullámban megspórolt; és azért adja oda a megmaradtaknak, hogy elejét vegye a hivatalok kiürülésének. Mert van egy pont, amikor már nem pótolja a kisebb-nagyobb kormánypárti megmondóemberek rokonának frissdiplomás kislánya, meg barátaik eddig sehol be nem vált keresztfia azt a régi szakembergárdát, amelynek lassan utolsó képviselőit is kiirtották ezekről a munkahelyekről.

Ami pedig a kora hajnali hivatástudatot illeti, igaza van Deutsch Tamásnak, rengetegen szeretik háromnegyed hétkor elkezdeni a munkát, a fél nyolcasokról nem is beszélve. Egy baj van, hogy a bölcsődék, óvodák és alsó tagozatban még az iskolák sem alkalmazzák a nulladik órát. A köztisztviselői rabszolgatörvény ugyan nagylelkűen már a nagymamáknak is ad egy hét szabadságot az unoka születésekor, de azt nem lehet eltenni felszabdalva arra az időre, amikor a szülőknek a mindennapokat kellene megszervezni, vagy a nyári gyermekintézményi bezárások idejére, amikor egy héttel kevesebb szabadság jár nekik mostantól. Ezekről a dolgokról hat gyerekkel és egy unokával a háta mögött sok mindent tudnia kellene Deutsch Tamásnak. Bár a bulvársajtót olvasva azt sem túlzás kijelenteni: nemcsak közszolgának lenni nagy szívás mostanság, gyermekei édesanyjainak sem volt mindig könnyű az élet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imres
2019. március 06. 18:02
"Deutsch gyermekei édesanyjainak sem volt mindig könnyű az élet." Ez biztos így van, Mucuska. Viszont Deutsch sosem kampányolt azzal, hogy Skype-on kell beszélgetni a gyermekeivel. Klárika igen. Közben meg Klárika itt hagyja a 4 éves lurkót, hogy Skype-on beszélgethessen vele. Ugye, Mucuska? Már persze csak akkor, ha a DK mandátumot szerez. Ha nem, akkor a Gyurcsány házaspár megy a börtönbe.
atila68
2019. március 06. 12:51
He?
Peter8811
2019. március 06. 05:01
Gulyás Erika Ide szarik a dínerre, és Mandinerre.
zakar zoltán béla
2019. március 05. 19:27
Sokat hízott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!