Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Egyre fáradtabb és érdektelenebb a progresszív újságírás: nem csoda, ha a magyar közvélemény egyre immúnisabb a világképükre.
Híreket, publicisztikákat és okfejtéseket kedvelő emberként gyakorta olvasom pro és kontra a különböző világnézetű és megfejtési javaslatokkal bíró szerzők műveit. Nincs ebben semmi különös, nem árt képben lenni arról, hogy mit állítanak a közvéleményt befolyásoló influencerek.
Legfőképpen azért, mert a baloldalon – ezt legutóbbi cikkében Békés Márton is megemlíti – a sajtó eredeti funkcióját már régen elveszítette, és
Mondhatnánk, hogy egy kicsit túlságosan is fontosnak hiszik a saját helyzetüket, de ehhez a baráti, politikai oldaluk örömmel – vagy éppen kényszerből, gúzsba kötötten, lényegtelen is a végeredményt tekintve – asszisztál.
Elég az hozzá, hogy ha a politikaformálásnak régi, nagy hagyományai nincsenek is, de a véleményezésnek annál inkább. A baloldalon ennek talán legjellemzőbb példája volt egykor az offline térben a Magyar Narancs, online felületen pedig az Index. Utóbbi nyelvezetében és stílusában meg nyilván letagadhatatlanná vált a Matula hatása.
És ezek olyanok voltak, amilyenek, néha frissek, máskor csak szimplán provokatívak, időnként érdekesek, még gyakrabban olvasmányosak, de voltak valamilyenek. Sajátos, nekik való ízvilág, de összetéveszthetetlen. Nem tesz neked jót a Big Mac, annyi benne a szar, de ha színtelen zacskóban kapsz 10 burgert, akkor is tudni fogod belőle, melyik a Big Mac.
Ennek mára teljesen vége.
Számos oka van ennek. Egyrészt
amely teljességgel nélkülözi TGM valóban egyedi stílusát és sodró lendületét, viszont mindent átvett belőle, ami már negyedszázada is modoros volt TGM-től: az iszonyatosan túlpörgetett dagályosságot, bonmot módjára minden második mondatban elhintett, szükségszerűen és kötelezően szerepeltetett idegen terminus technicusokat, idézeteket, körkörösen egymásba kapaszkodó nyavalyákat és leereszkedő kiszólásokat a műből.
Ez a módi javarészt a sajtó neobolsevik, büszkén szélsőbaloldali részén dívik, ahová mára TGM is visszahúzódott, fiókái pedig lelkesen asszisztálnak ahhoz, hogy könnyen felismerhető epigonokká váljanak.
Lássuk be, még tíz éve sem gondoltuk volna, hogy a TGM-lektűr mint műfaj egy teljességgel valid megfogalmazás lesz a balos publicisztikák jelentős részére. Úgy jártak mesterükkel, mint a Kispál és a Borzzal a magyar alternatív szcéna. Jött egy hangzás- és szövegvilág, ami teljesen új volt, nagy sikert aratott, és
Másrészt ott van a sajtójuk nem neobolsevik, nem büszkén szélsőbaloldali része, akik nagyjából úgy állnak a kicsikhez, mint anno az MSZP a Munkáspárthoz. Utóbbi vitte az eszmét, előbbi meg a vagyont, a történet további része meg ismert. Nyilván ugyanazok az elvtársak, de más a feladatuk. Csakhogy itt még az eddiginél is nagyobb a baj. Mert ami fénykorában volt TGM-hez Tóta W., az a távolság a kései TGM-hez sem változott, és belátható, hogy ezzel pozitívan senki nem járt.
Értsük egymást: nem az a fő gond, hogy mást gondolnak a világról. Eszméik sikeressége lemérhető az elmúlt évtizedeken és különösen a mögöttünk hagyott 9 éven. Ez a kisebbik gikszer. Még az sem lenne olyan hatalmas probléma, hogy szörnyen izgágák és agresszívek, mert erről is tudjuk, hogy a sikertelenségből táplálkozik. Megértjük.
Volt régen az a matulás, magyar narancsos, gonzó megoldás, amikor a firkászok egy része feltalálta Magyarországon Hunter S. Thompsont, valami olyasformán, mint Johnny Depp a Rumnaplóban, szóval viszonylag érdekesen, nem annyira formabontóan, de láthatóan szerelemprojektként. Aztán ugyanez a brigád manapság is megmaradt Johnny Deppnek, csak a Karib-tenger kalózai sokadik felvonásában mutatott formáját hozva.
A legnagyobb malőr itt az, hogy szörnyen, egyedülállóan és megemészthetetlenül érdektelenek. Érdektelen eseményeket feszegetnek érdektelen eszközökkel, érdektelenül tálalva. Nem csoda, ha a magyar közvélemény egyre immúnisabb a világképükre.