Friss kutatás: egy egész társadalmi réteg ellenzi Ursula von der Leyen legújabb tervét
A magyar gazdák ellenzik a brüsszeli javaslatot.
Bizony lesznek olyan ügyek, – ha úgy tetszik: olyan sarokpontok, gócpontok – amelyekben össze kell majd fogni.
”A Szegedma elvileg megkeresett engem, hogy mi a véleményem a Jobbik »náci botrányairól«, együttműködünk-e velük helyben ezután, stb. A mailt nem találtam sem a Szegedi Civil Háló, sem a saját levelezésemben, de azért választ ennek ellenére küldtem nekik – így nekem nem felróható késéssel. Az alább kifejtett véleményemből hogy mennyit idéztek, azt itt lehet elolvasni, a teljes alább.
Az idézett botrányokról azt gondolom, hogy bár azok erősen felfújt clickbait-tabloid lejáratások a központilag vezérelt propagandaalapítványi médiabirodalomban, mégis kénytelenek vagyunk vele foglalkozni, hiszen ügyeinket csak akkor tudjuk megfelelően közösen intézni, ha a másik hibáival is elszámolunk. Részben elfogadván az érintettek magyarázatát a direkt kontextualizálatlan hangfelvételről, részben nem, mindenképpen elvetendőnek tartom a kirekesztést, amelyet az utóbbi időben a magyar jobboldal mind sikertelenül próbált maga mögött hagyni. A Fidesz migránsozása és muszlimozása, a Jobbik korábbi és mostani zsidózása, a kormánymédia által szalonképessé emelt Vadhajtások és társai mind-mind vállalhatatlan dolgok, amelyek az emberi humánum és méltóság elleni merényletek, és amelyeket nem szabad tolerálni.
Az utóbbi időben a NER legyalulta a magyar ellenzékiséget, ami egy kényszer-duális aktivizmust eredményezett az ellenzéki pártok, civilek felé. Ez pedig azt jelenti, hogy el kell jutn i– mondhatjuk: meg kell érni – arra a politikai szintre, ahol egyszerre tudom megőrizni saját identitásom, és időnként egy-egy fontos ügyért összefogni a tőlem merőben különbözőkkel is. Még régen valamelyik hírcsatorna vitaműsorában hozta föl valaki példaként, hogy ha most arra menne aláírásgyűjtés, hogy ne csatolják el mondjuk Csongrád megyét, akkor a Fidesz minden bizonnyal szívesen fogadná a szocialisták aláírásait, pedig sokan vannak a pártban, akikkel nem ülne le egy sört meginni sem. Itt ugyanerről van szó.
Ez azt jelenti, hogy a kormánykritikus értelmiségnek, és civil hátországnak is hozzá kell szoknia, hogy bizony lesznek olyan ügyek, – ha úgy tetszik: olyan sarokpontok, gócpontok – amelyekben össze kell majd fogni, de ez nem jelenti azt, hogy utána nem lesznek majd olyanok, ahol identitásunkat kifejezvén saját közösségünkben magunk kell, hogy véleményt alakítsunk, cselekedjünk. Ez viszont megint nem jelenti azt, hogy el kell vágni a lehetőséget, hogy egy következő ilyen »gócponthoz« érkezvén megint összefogjunk.
Ezt diktálja a józan ész, ezt diktálja a jó erkölcs, és végső soron így haladható meg a NER szekértábor-logikája, amely azonnal éket akar verni az öntudatos polgárok közé, amint együttműködésüket látva a hatalom reszketni méltóztatik. Hosszú távon morálisan nagyobb vétek a mások hibáin való túllépés képtelensége miatti széthúzás, mint a megbocsátás és az újrakezdés lehetőségének megadása, mint humanista erény, és ezáltal a közös cselekvés a demokráciaellenes illiberalizmus ellenében, annak meghaladására – a magyar polgárok érdekében.”