Hogy képzeltétek, kedves kartársak?

2019. február 01. 07:51

Ez a Birnbaum most képes azzal dicsekedni, hogy ő és a társa emelte szerepbe a hírhedt spekulánst.

2019. február 01. 07:51
Tamás Ervin
168 Óra

„Hát ezt most megint jól elmértétek, kedves kartársak! Azt hittétek, hogy összedől a világ, ha ez a kelekótya George Birnbaum, nem bírva hiúságával, bevezeti a nyilvánosságot a hátsó helyiségbe, és elárulja, hogy társával, a közben elhalálozott Finkelsteinnel mekkora ötlet volt mumust csinálni Soros Györgyből, mármint hogy ezt az egészet ők agyalták ki Orbán Viktor számára, aki példásan hozta a leckét. Sőt a siker a vártnál jóval nagyobb, a világ jobbszéle szerint a 89 éves öregember ma már mindent a markában tart, s ha nem vagyunk eléggé éberek, szörnyű víziója összeroppanthat nemzeteket, kultúrákat, családot, vallást, tradíciót, mélybe taszíthat mindent, ami nekünk szent.

Ez a Birnbaum meg most képes azzal dicsekedni, hogy ő és a társa emelte szerepbe a hírhedt spekulánst, akinek múltja, tevékenysége, a nyílt társadalomról vallott elvei tökéletesen alkalmassá tették arra, hogy a rendszerváltás egykori aktív támogatójából kifaragjuk a zűrzavar apostolát. Nem tud védekezni, hiszen pénzember, nem politikus, nincsenek meg azok a csatornái, amelyeken át hatásosan cáfolhat, visszautasíthat vádakat, írásait pedig úgysem olvassák el tüzetesen azok, akik az ilyen gazdag igehirdetőket élből ki nem állhatják. Az meg aztán végképp nem érdekel senkit, hogy a 2015-ös menekültválsághoz képest tavaly 95 százalékkal csökkent az Európába érkező migránsok száma, mert a befolyás teljes arzenáljával lelkében népünk akár egytől is képes már félni. Amúgy pedig Birnbaumot nem ismerjük, nem volt vele kapcsolatunk, ahhoz pedig, hogy a néhai Finkelsteinnel közös cégben az ő jobbkeze volt, semmi közünk.

De tényleg, hogyan képzeltétek, kedves kartársak? Megrettenve fölugrunk, a milliárdokért kiépített vonalról azonmód leugrunk, csapot-papot otthagyva mozdonyt cserélünk? Lassítunk, váltót állítunk és szelídebb dallamra váltunk?

Úgy mi magunk hiteltelenítettük volna el a komoly csapatmunkával fölrajzolt látomást az európai intézményeket elfoglalni akaró Sorosról! Egy Birnbaum miatt? Vermer András kampányguru hajdanán úgy vélte, hogy a politika olyan, mint a mosópor, el kell adni. Ezt továbbfejlesztve ma azt kell bebizonyítani, hogy a többi teljességgel alkalmatlan a mosásra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VESZ ÉSZ
2019. február 03. 16:22
A jó Isten morbid jókedvében küldte erre a világra ezt a Sorost,mert zsidó létére lehet szidni és büntetlenül mocskolni,és nem történik semmi,pedig más esetben ez megbocsáthatatlan bűn lenne.Patás ördögnek lehet beállítani a vén gazembert,és uszítani ellene,de valami oknál fogva senki sem merte azt állítani még a Jobbik sem,hogy ez még is csak egy zsidó üzlet ember,aki az emberek nyomorúságából és szenvedéséből is pénzt csinál, pont úgy mint a többi zsidó bankár.Arra azért kíváncsi lettem volna,ha nincs Soros kit húznak elő fő ellenségnek?
Takita
2019. február 02. 19:17
Nem kellene a népet ,a választópolgárokat lebecsülni. Van akiket meg lehet vezetni, ám a többséget nem. A magyar választók többsége nem azért szavazott /szavaz a Fideszre, mert megutáltatták velük Soros Györgyöt, hanem: -az előző bal-féle kormány totálisan dilettánsnak bizonyult -mostanában meg azért ;mert ez egy biztonságos ország, van munka, és nőnek a bérek, segítik a családokat,stb. Ez egy alapfeltételezésében teljesen elhibázott cikk. Ezért egy nagy marhaság!
Pelso j.
2019. február 02. 09:01
Mulatságos, annyi "agy" van csupán a fideszben, hogy saját népe megvezetéséhez egy Birnbaum ötelete kellett..... Mindegy, nincs itt semmi látnivaló, legfeljebb vagy öttel több vastagon árazott stadion épül az idén, az a lényeg, ugye.
catalina9
2019. február 02. 07:49
na, itt a Vörös Segély..Tamás elvtárs hasbarázik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!