Európa sírásói

„A »populisták« az önpusztító liberális demokráciát kénytelenek örök nyugalomra helyezni. Liberális értelmiségiek, köztük Anne Applebaum, Heller Ágnes, Konrád György, Adam Michnik és Bernard-Henri Lévy fogalmazásában kiáltványt jelentettek meg a Libération francia napilapban. A címe: Európa veszélyben van. Többek között azt írják, a populisták (vagyis mindazok, akiket ők ezzel az eleve megbélyegző kifejezéssel illetnek) ezt harsogják folyton Európában, sőt egyre inkább szerte a világon: »Találjuk meg újra a kapcsolatot a lelkünkkel! Szerezzük vissza elrabolt identitásunkat!« Majd hozzáteszik: »Mit sem számít, hogy ez a lélek és ez az identitás csupán a demagógok képzeletében létezik«.

És akkor itt mindjárt meg is állhatunk kicsit, hogy elmerengjünk arról, a liberális nagytekintélyek szerint a kereszténység, a nemzeti önazonosság, a családi tradíciók vagy éppen a lokálpatriotizmus, a helyi hagyományok tisztelete, szóval ez mind-mind csak a demagógok képzeletében létezik-e? Valójában nem is lenne szükség különösebb kommentárra, de azért mégis, legalább próbáljuk megérteni mindezt. Megérteni, hogy az eszmerendszer, a liberalizmus, amely önmagát a legteljesebb türelem és megértés utolérhetetlen történelmi csúcsának tartja, miként juthatott el ide.

Mármint oda, hogy számára a lélek és önazonosság pusztán demagógok hamis képzeletének beteges feltételezése legyen. A lélek létének feltételezése nélkül vajon történhet-e egyáltalán bármilyen kísérlet az emberi társadalmak működésének megértésére. Vagy a liberálisok ma valóban úgy vélik már, hogy az ember lényege éppen a lélektelensége vagy sorstalansága? Egyébként Kertész Imre Nobel-díjat érő regényének címe (Sorstalanság) valóban a leglényegesebb ontológiai összefüggésre irányítja rá a figyelmet. Arra, hogy az embernek van egy egyszeri, megismételhetetlen, egyedi empirikus élete, de van egy egyetemes, általános, időben és térben végtelen léte is. És a sors nem más, mint az, ami a két lét-mezőt, az életet és a létet összekapcsolja.”