„– A Kossuth tér átalakítása körül többször robbantak ki viták, de talán egyik sem volt olyan éles, mint a Nagy Imre-szobor áthelyezése miatti konfliktus. Megérte a rekonstrukció elfogadottságát kockára tenni?
– A Steindl Imre Program kicsit olyan, mint Antall József személye, akit manapság az őt korábban élesen bírálók is nagy államférfiként, pozitív jelzőkkel emlegetnek. A Károlyi Mihály-szobor eltávolítása, a fakivágások, a József Attila-emlékmű áthelyezése egyaránt indulatokat generáltak, amelyek idővel lecsillapodtak, és utólag visszanézve szinte mindenki elégedett. Szerintem most is ez fog történni. A Vértanúk tere és a Vécsey utca ugyanolyan gyorsan beépül majd a város szövetébe, mint ahogy az újragondolt Kossuth tér, amely ma már kötelező megálló minden Budapestre érkező turista számára. Logikusan haladunk, amikor a Vértanúk terét is bekapcsoljuk az Országházat körülölelő sétaútvonalba. A tanácsköztársaság áldozatainak emléket állító szobor visszahelyezésével párhuzamosan megszüntetjük az autóforgalmat, így a korábban szinte megközelíthetetlen alsó rakparttól egészen a Szabadság térig egybefüggő sétálóövezet alakul ki.
– Nagy Imre szobrának áthelyezése csak forgalomszervezési probléma?
– Beszéljünk akkor a szimbolikus kérdésről! A 2011-es országgyűlési határozat óta világos tájékozódási pontok szerint haladunk: az egyik ilyen, hogy a tér rekonstrukciójakor az ősbűn, a szoborrombolások előtti állapotokhoz nyúlunk vissza. Azt gondoltuk végig, milyen lenne az Országgyűlés környezete, ha 1945 után szimulált népítéletekkel nem rombolják le a korábbi alkotásokat, és nem hagyják évtizedeken keresztül leromlani a teret. Szalonképtelen emlékműveket nyilván nem állítanánk újra, de erről szó sincs.
– Számunkra az új Kossuth tér azért is izgalmas, mert több az 1945 előtti állapot reprodukálásánál: hadd utaljunk az országzászlóra, József Attila szobrára vagy az 1956. október 25-i sortüzet megörökítő kompozícióra. A forradalom miniszterelnökének 1996-ban felállított, közkedvelt emlékműve miért nem maradhatott?