Útjaink az éjszakába – Nekem Ady

A Mandiner szerzőinek írásai és versajánlói Ady Endre halálának 100. évfordulójára.

***

Ady, a firkász, Ady, a vátesz. 
Ady, a pozőr, Ady, a megtört.
Ady, a bölcs, Ady, a tévelygő.
Ady, a hősködő, Ady, a menekülő. 
Ady, az Egész, Ady, a széteső.
Ady, az istentelen, Ady, az istenes.
Ady, a zseni, Ady, az iparos. 
Ady, a népi, Ady, az urbánus.  
Ady, az utazó, Ady, a hazatérő.
Ady, a mélymagyar, Ady, az idegenszívű.
Ady, a nyugatos, Ady, a kuruc.
Ady, a kisszerű, Ady, a távlatos.
Ady, a nemzeti, Ady, a kozmopolita.

Ez nem egy szabadvers, csak egy hevenyészett felsorolása annak, mennyiféle Ady is volt, önnön személyében önmagával és másokkal perlekedve – s végül mégis egységes, parnasszusi magasságokba emelkedő Egészet alkotva. És mennyiféle Ady létezett a költő különböző percepcióiban is, rajongók hadától a kritikusok és ellenségek szabadcsapataiig. 

És mégis, önnön benső tépelődései és a körülötte dübörgő külső viták örvényei közepette

a magyar nemzetet régóta tépő, és a huszadik században több végzetes tévútra térítő két tábor, nézet, világkép között.

Vagy legalábbis megpróbálta. Minden ellenerő dacára összerakni mindent egy új szintézisbe, összerakni önmagát. Győztes, új magyarnak. Rá is ment az elméje, az egészsége, az élete... 

De ha van öröksége és máig érvényes üzenete Ady költészetének és küzdelmes életének: igen, bárhonnan is jövünk, bármit is teszünk, meghaladhatjuk még a minden időben körülöttünk ácsolt kereteket, ahogy meghaladhatjuk önmagunk korlátait is, és

Mégsem a Góg és Magógot ajánlom most, hanem egy másik, még kedvesebb Ady-versemet, a Kocsi-út az éjszakábant.

Kamasz éveim óta bennem van ez a vers, a sorait olvasva sokszor mintha ébren álmodnék, annyira erős, vaskos, átütő erejű, mégis álomszerű képek és víziók sorakoznak benne. S talán mintha tényleg álmodtam is volna ezzel a verssel. De a képei olyan erősek, hogy akár még egy korabeli, modernista, zaklatott ecsetkezelésű festményként is életre tudnának kelni ezek a sorok. 

Közismert vers ez, nyilván sokaknak sok mindent jelent. Finom lélek- avagy tudatalatti-ábrázolás ez. De talán jóval több is annál.

Az biztos, hogy a „Minden Egész eltörött...” sorba a 20. századi kulturális forrongásoktól a többszörös politikai felfordulásokon át az Ady korában születő modern ember lét-megrendüléséig és az egyes olvasók személyes életében történt fordulópontok felidézésig rengeteg mindent bele lehet magyarázni. És mind jó magyarázat.

E sorok írója egyszer beautózott Érmindszentre, a Romániához csatolt szatmári sík mélyére, egy végtelennek tűnő, gyakorlatilag kátyúkból álló útszerűségen. Mintha a Kárpát-medence mindentől legtávolabbi pontján jártam volna. Ady Endre innen indult ki a messzeségbe, térben és időben. És megcsinálta, amit akart. Bejárta, megírta, örökül hagyta.

Ady Endre a modernitás magyar irodalmának legteljesebben magyar költője,

Naná, hogy egy évszázada vitatkozunk róla, miközben a nemzet újra meg újra elindult a maga kocsiútján az éjszakába.

És vitatkozunk majd róla a következő évszázadban is. Hát magyarok vagyunk, nem?!

Kocsi-út az éjszakában

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.