Azért, mert a keresztény kultúra az a végső kontextus, melybe magyarként, európaiként beleszületünk, amely életünk külső feltételeit és lelkünk belső rendjét egyaránt meghatározza.
„A vallási tapasztalat egzisztenciális jelentőségű az ember számára, ezért önálló filozófiai, történelmi, antropológiai és szociológiai elemzést kíván – figyelmen kívül hagyása esetén az emberi cselekvés végső mozgatórugói érthetetlenek. Christopher Dawson éppen ezért méltatlanul mellőzött gondolkodó, noha T. S. Eliot szerint a legnagyobb szellemi hatással volt Nagy-Britanniára a maga idejében. Egyik avatott ismerője, John J. Mulloy szerint mélységében, körültekintő elemzésében felülmúlta nagy elődeit, Spenglert és Toynbeet is. Dawson ugyanis rámutatott: a felvilágosodás és az annak nyomán fellépő pozitivizmus képtelen átfogóan megmagyarázni az emberi lét végső okait és céljait. Életművén keresztülhúzódik a meggyőződés: a vallás jelenti azt a cementáló erőt, amely egy családot, egy társadalmat vagy még egy annál is nagyobb politikai közösségeket képes egységbe tömöríteni, megszabni alapvető cselekvési normáit. Dawson világossá teszi: a kereszténység az, ami Európa fennmaradását biztosítja. Mégpedig e vallás egyedülálló, kettős karaktere miatt: az örök időkre érvényes krisztusi tanítás konzervatív, megőrző karakterű, a kereszténység dinamizmusa és nyitottsága pedig az önazonosság megőrzése mellett lehetővé teszi a szüntelen megújulást.
Dawson történelemre irányuló érdeklődése nem pusztán tudományos. A szerző befolyásolni kívánt: feltárni a keresztény kultúra nagyságát, rámutatni egyedülálló értékére, és ezzel hozzájárulni a szekularizáció feltartóztatásához, a politikai közösség és a kultúra felbomlásának megállításához. Ennek érdekében bizonyos kívánalmakat is megfogalmazott a keresztények közösségével szemben. A kereszténységnek ismét reményt kell adnia az emberek számára: menedéket nyújtani a történelem során megtapasztalt nagy, kiismerhetetlen és gonosz erőkkel szemben.
A szekularizáció elleni harc során a keresztényeknek elsősorban az oktatásra, mindenekelőtt a felsőoktatásra kell figyelniük. Az elvilágiasodás ugyanis itt támad a legerősebben, és itt képes a leghatékonyabban elszabotálni a keresztény kultúra továbbadását, mert aláássa a terjesztés intézményi előfeltételeit. A keresztény ellentámadásnak erre a területre kell irányulnia, ugyanis a Leviathán gyenge pontja az agya. Dawson ezért utolsó műveinek egyikét The Crisis of the Western Educationt az európai oktatás történeti áttekintésének szenteli. Az 1961-ben megjelent könyv Dawsonnak az USA-ban való tartózkodása alatt született, mikor a »Római katolikus tanulmányok« professzora volt a Harvard egyetemen. A mű, amellett, hogy értékeli az USA oktatási rendszerének helyzetét, meghatározza a nyugati művelődés lényegi vonásait és megállapítja szerepét a nyugati kultúrán belül. A szerző két fő hagyományt különböztet meg a nyugati oktatási rendszeren belül: az egyik a szabad művészeteké, és a gyermekek szabad polgárrá válását szolgálja, a másik pedig a platonikus tradíció, mely magasabb rendű lelki célok megfogalmazását jelöli meg feladatául. Ez utóbbi helyére idővel a keresztény tanítás került, de a szabad művészetek a mai napig a közoktatás alapjául szolgálnak. A 19. század során azonban a szekularizáció és a haszonelvűség fokozatosan visszaszorította a teológiai alapú képzést. A nyugati kultúra széttöredezése és a kereszténység térvesztésének feltartóztatása végett Dawson egy programot dolgozott ki, mely a keresztény kultúra alapos megismerésén keresztül tudatosítaná a nyugati polgárok hovatartozását. Az összegzés a korai, »egyszerű kereszténységgel« kezdi az elemzést és a »szekularizált kereszténységgel« zárja a probléma tárgyalását.
Feltehetjük a kérdést: Vajon mi visz rá egy embert arra, hogy életét egy nagy témának szentelje? Miért koncentrál egy emberöltőn keresztül arra, hogy megértse és megértesse kultúra és vallás közös, elszakíthatatlan fennállásának mibenlétét? És vajon miért dúl gazdasági, politikai frontokon is zajló kultúrharc Európa szekuláris és keresztény erői között a 21. században?
Azért, mert a keresztény kultúra az a végső kontextus, melybe magyarként, európaiként beleszületünk, amely életünk külső feltételeit és lelkünk belső rendjét egyaránt meghatározza. A kultúra filozófiai vizsgálata ekként nem hanyagolható el, hiszen az a keresztény ember számára nem más, mint önazonosságának társadalmi léptékű, történelmi távlatú szemlélete.
„Nem fogunk semmilyen módon politikai ideológiával beleszólni abba, hogy hogyan, és milyen módon kell a kultúrának működnie” – jelentete ki a Magyar Nemzeti Múzeumban Tarr Zoltán.
Az orosz parlament jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi Vlagyimir Putyin elnök számára, hogy külföldi országok ellen indítson hadműveletet.
Hani nem szokványos teológiát és filozófiát művel, inkább a Máriához kapcsolódó szimbólumokból, nevekből, címekből és egyes liturgikus szövegekből indul ki. Könyvismertetőnk.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Hankó Balázs hozzá nem értése is azt mutatja, hogy a kultúra – és annak finanszírozása – az elmúlt években komolyan lezüllött.
Az Operaház főigazgatója Rost Andreával való kapcsolatáról, és az intézmény jövőjéről is beszélt.
A sport világában nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel a lehetséges kinevezést.
A volt helyettes államtitkár kifejtette, fizetésének hat havi összege jár neki juttatásként, amit elvár Magyar Pétertől, hogy kifizessen.
