Hol van a becstelenség határa?

„Az emberek többsége a kényelmes tudatlanságot választja, ha az ivóvizéről és ennivalójáról van szó. S valljuk be, ezen nem is lehet csodálkozni, mert ha ilyesmit látunk, jó ideig felkavarodik a gyomrunk, ha akár a leggusztusosabban elkészített hús is kerül a tányérunkra, s végül oda jutunk, hogy már semmit sem tudunk aggodalom nélkül, jóízűen elfogyasztani. Mert gondoljunk csak bele, azon kívül, amit – ha módunkban áll – esetleg magunk nevelünk és termesztünk, van-e még étel, melynek a kifogástalan voltában bizonyosak lehetünk? Aligha.

S ilyenkor merül fel a kérdés, hol van az emberi becstelenség határa, ha van egyáltalán? Mert nem hihetjük, hogy azok, akik az ilyesmit elkövetik, ne tudnák, mit okozhatnak embertársaiknak. Van egyáltalán minderre mentség, magyarázat? Ki az, aki bátran néz tükörbe és nyugodtan alszik azután, hogy embertársai egészségét, életét veszélybe sodorta? Amikor hazamegy és megcsókolja a szeretteit, vajon nem gondol arra, hogy a másokét végső soron akár meg is ölheti? Van az a pénz, mely elhallgattatja a lelkiismeretet, s egyáltalán van az ilyen embernek lelkiismerete? Súlyos kérdések ezek, melyekre ép ésszel nehéz, s talán lehetetlen is választ találni.”