Nem hiszem, hogy máshol zöldebb a fű

„Imádom az országomat, imádom Budapestet és nem tudom elképzelni, hogy egy másik országban válasszam ki a törzshelyeimet, hogy egy másik városban keressem meg a legjobb palacsintázót, a legjobb kávézót, a legjobb zenéket játszó kocsmát. Nem tudom elképzelni, hogy másik városban bolyongjak a randevúimon, hogy egy másik város buszútvonalait tanuljam meg, hogy egy másik város metrófelújításait viseljem el. Nem igazán látom magamat sem a fényvillamos, sem a kivilágított rakpart, sem pedig a Halászbástya panorámája nélkül. Nem hiszem, hogy képes lennék a Bikás parkon kívül máshol sétáltatni a kutyámat, és azt sem gondolom, hogy a 22. kerületnél találnék alkalmasabb zöldövezet a családalapításra. Budapest a szívem csücske, azt pedig nem szokás csak úgy magára hagyni, nem igaz?

A családfám is ideköt, mindenkim itt él. Tudom, hogy klisének hangzik, amit már automatikusan elengedünk a fülünk mellett, de tényleg nagyon igaz: csak egy életünk van, és az az egy szemnyi élet bizony nagyon törékeny, nagyon rövid és nagyon hamar elszáll. Mégis miért tölteném a szeretteimtől távol ezt a kevés időt, ami jut? 

(...)

Persze, vannak országok, amiket képtelenség lenne egy lapon említeni, ha épp az életszínvonalukat vizsgálnánk, no de Magyarország tényleg olyan szörnyű és élhetetlen volna?

Miért nem kezdünk hozzá itt a karrierépítéshez? Miért nem próbálunk meg itt megdolgozni egy olyan fizetésért, amiből megélhetünk majd? Miért nem teszünk meg mindent azért, hogy itt maradhassunk? Miért nem megjavítani próbáljuk azt, ami rossz? Hiszem, hogy az lenne a feladatunk, hogy jobbá tegyük a hazánkat, hogy a gyerekeinknek egy olyan országot teremtsünk, ahol ők is szívesen maradnak majd, amit ők is örömmel neveznek a hazájuknak. A hazájuknak, melyből egy embernek jobbára csak egy lehet. ”