Mikor pedig elvesztették aktuálpolitikai használhatóságukat, azonnal el is fordultak tőlük.
„Eszembe jutottak az elmúlt esztendők hasonló szereplői, akik úgyszintén diadalmenetben járták be a libsi sajtót, napokig, esetleg hetekig is, majd eltűntek a süllyesztőben. Vajon mi történhetett velük, miután kimentek a divatból?
Itt tartottam az elmélkedésben, mikor szemem elé került a függetlenobjektív újságírás Kába-köve a HVG című kiadvány cikke, mely a hangzatos: »Összeomlás, mellőzöttség, fideszes karrier? Mi vár Nagy Blankára?« címmel látott napvilágot. A cikkíró összeszedte ezeket a perc-embereket és megpróbálta megkeresni őket. A cikk hosszú és hazug, tanulsága viszont igen röviden összefoglalható: a keresettek nagy többsége elérhetetlen, nem kíván nyilatkozni. Mindezt a cikkíró, egy bizonyos Dercsényi Dávid nevezetű, természetesen a kormány megfélemlítő üldözésének tudja be, ahogyan szokták, különösebb bizonyítás nélkül.
Félreértés ne essék, bár az iromány összemossa őket, én nem aggódom a »kockásinges« Pukli, vagy a »feketeruhás« Sándor Mária sorsáért. (Ez is micsoda primitív stílustalanság, hogy dresszkódokkal különböztetik meg magukat. Most éppen a »sárgamellényes« és a »fehérsapkás« van divatban, de lesz még a lila hajú, vagy a zöld cipős is.) Egy felnőttnek elidegeníthetetlen, demokratikus joga, hogy sanda szándékoknak bedőljön és hülyét csináljon magából. Mindenki úgy rontja el az életét, ahogyan akarja.
A cikkben sugalltakkal szemben én úgy látom – és ez Blanka szempontjából biztató – hogy a régi hősök legtöbbjének benőtt a feje lágya, és mára már nem kérnek a haladó újságírás csalóka dicsfényéből. Felnőttek. Bizonyára nagy csapás és csalódás volt számukra, mikor látták: csak felhasználták őket. Mikor pedig elvesztették aktuálpolitikai használhatóságukat, azonnal el is fordultak tőlük. Nem hívták, nem keresték, elnémultak a telefonok és akik addig könnyfacsaró stílusban aggódtak sorsukért, tapsoltak és ujjongtak, már új kedvenceket kerestek maguknak. A reflektorfényhez képest az élet szürkének és unalmasnak látszik egy ideig, míg be nem látjuk, hogy ez a természetes, és valójában sokkal több örömet okoz, mint egy színpadon, lelketlen hatalomkufárok között, marhaságokat beszélni.”
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Drámai és megható pillanatok az interneten: a miniszterelnök személyesen kért segítséget, hogy megtalálja a fehér inges, kalapos kisfiút, akinek a szegedi tömegben nem tudta aláírni a zászlaját. A DPK közössége azonnal megmozdult, és csodával határos módon előkerült az édesanya.
A miniszterelnök nem fogta vissza magát: a szegedi fórumon egymás után lőtte el a poénokat, amikről most videós összeállítás is készült.
