„Ezt a terminust nem én találtam ki, pláne nem a NER-re. Sohasem merném ilyen csúnya szavakkal illetni a rendszert, nehogy én is magamra vonjam a finom tollú Bayer Zsolt haragját. Ő olyan kényes az igényes beszédmódra, hogy nyelvvédő szent haragjában képes egy káromkodó gyereklányt is ízzé-porrá zúzni.
A »görénykurzus« ellen neki sem lehet kifogása, hiszen ő maga is használta 2006-ban. Képzelem, milyen nehezére esett. Csak az vigasztalhatta, hogy klasszikustól vett idézettel gazdagítja a gyurcsányozás stiláris eszköztárát. A forrásnak: Szabó Dezsőnek azonban nincs ilyen mentsége. Elég kínos, de a Horthy-rendszert keresztelte el görénykurzusnak. Igazán kár ezért a Szabó Dezsőért, ezt elszúrta. Hiába kacérkodott a fajvédelemmel, csak nem vehetik be a nemzeti Pantheonba, ahol Horthynak már készül a talapzat.
Mint írja, azért görényezte le a kormányzót és csapatát, mert »három jellemző sajátságban egyeznek: a görény sunyi, lop és büdös«. Ilyesmit a mostaniakról semmiképpen sem állítanék, a lopás pl. esetükben biztosan kizárt, vagy ha mégsem, akkor a pénznek ugyebár nincs szaga. De ennek a jeles állatnak oly sok egyéb hasznos tulajdonsága van, hogy a »görénykurzus« minősítés ismét aktuálissá vált. Brehm szerint a görény »nagyon vérszomjas állat«, »ravasz és gyanakvó«. Mit látunk most is?”