„Cudar egy hétfő – gondolta magában Gábor, az asztalon ugyanis megint tojás volt reggelire. Tudhatnák, hogy azt 2007 óta csak úgy tudja megenni, ha valaki esernyővel áll mellette. Kinézett az ablakon: leesett a hó. Ez a Tarlós Pista még egy hókotróba sem tud beülni, amikor kell.
Eh, öt választáson indultam és ötször nyertem – gondolta – most is pontosan tudom, mit kéne csinálni. Meg kell ölni a Fenevadat. Ezt már félig hangosan ki is mondta, miközben a polcon ide-oda tologatta a miniatűr Alstom-szerelvényt.
Azt az ostobaságot is csak az a félkegyelmű Medgyessy Péter állította, hogy az SZDSZ-t a korrupciós ügyek tették tönkre. Azt se bírta kimondani, hogy felcserepedett, meg hogy útelgá... Hálátlan szocik. Pedig amikor ’94-ben befeküdtünk nekik, nem ezt ígérték. Medgyessy beszél? Miközben a cégének még a miniszterelnöksége után is odatoltunk 180 millió forintot az Alstomtól?! Hagyónak is Nokiás-dobozba rejtettük a pénzt, az meg még így is lebukott, pedig micsoda terv volt! (Én persze nem tudtam róla…) Mondtam nekik, hogy ha nem térnek vissza a gyökereikhez, nem fognak nyerni. Vissza kell térni a gyökerekhez, ezt mondtam. MSZP, MSZMP, MDP…. Magyar Dolgozók Pártja… Magyar Dobozok Pártja. Jól kitaláltuk Mesterházy Ernővel, ezek meg mégis felbontották a szövetséget – sóhajtott. Privatizáció és lobbisták futottak át az agyán. Nosztalgikusan megkapargatta kicsit a szekrény ajtajára ragasztott három madarat ábrázoló, kopott matricát.