A jakobinusok idején jöttek a prolik

„Ugye emlékeznek még Mensáros Lászlóra? A csodálatos Mensáros Lászlóra… A mindig halk szavú, elegáns, zseniális színészre, az igazi, régimódi úriemberre.
Ő írt egy naplóbejegyzést még 1982-ben, az a címe, hogy A proli.

Olvassuk:
»A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan. Meg van győződve arról, hogy be akarod csapni. Pláne, ha tudja, hogy tanultál és szellemi munkából élsz. Tanulni csak azt lehet, hogy őt hogy kell becsapni. A gondolkodás funkcióját tulajdonképpen ebben látja. Ezért ab ovo védekezőállásba helyezkedik, s inkább ő üt először, mielőtt te ütnél, és hiába magyarázod utána, hogy te nem is akartál ütni. Ezért nem lehet prolival barátkozni! Vagy ha barátkozol, eljön a pillanat, amikor fellázad tehetetlen butaságában, meg van győződve arról, hogy meg akartad alázni, fitogtatni akartad a tudásodat, és ezzel valami őt kihasználni akaró célt elérni, tehát valamilyen módon a kultúrával „kivenni a fegyvert a kezéből”, amivel neki örökké védekezni kell az „okos” világ ellen, és mindezekért végül elárul. Elárul mindent: téged, a világot, a saját életét. A proli örökké érzékeny. Bosszút kell állnia. A proli a legszörnyűbb állat a világon. Bár nem akarom az állatokat bántani. A proli nem csak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja éppúgy ellensége. Lesi, figyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli (ez a rosszabb). Tehát maguk között sem tudnak békességben élni. Nem véletlen, hogy régen nem hagyták őket szabadjára. Ma azt mondják, hogy azért nem, mert féltek, hogy az urakat fölfalják. Nem! Az urak féltek, hogy ők egymást fölfalják!«

Ezek Mensáros örök érvényű szavai.

Valaki pedig ezt a kiegészítést fűzte hozzá: »Ezt a nagy színész a proletárdiktatúra idején írta le. Nem gyűlöletből, hanem szeretetből. Mert szánta és szerette a szellem, a lélek nyomorult kis gyilkosait.«
Így van. Ettől lesz igazából csoda ez a néhány sor, túl azon, hogy hátborzongatóan pontos a látlelet. Mert ugye senki nem gondolja, hogy Mensáros László a munkásokról, a »munkásosztályról« írt?

A proli a jakobinus diktatúra idején lépett először a történelem színpadára. S az ölésen túl mindjárt azzal kezdte, hogy elvette a szavak értelmét. »Éljen a szabadság zsarnoksága!« – ordította a proli, és elindult megölni húszezer embert Vendée-ban. S előtte, utána is a vértől iszamós nyaktilóért rajongott.

Őt követték a bolsevikok. »Éljen a proletáriátus demokratikus diktatúrája!« – ordította a proli, és elindult legyilkolni milliókat, valamint (s ez volt a fontosabb!) végképp eltörölni a múltat. »Ne csak őrizd! Gyűlöld is!« – írta ki a proli a jelszót az internálótáborok, gulágok, börtönök kapujára, és örömmel, kéjjel teljesítette.
A munkások a prolik – hazudták a prolik. Holott a gyárakban nem voltak prolik. Ott tényleg a munkások voltak. Nagyszerű, csodálatos emberek. A prolik párttitkárok voltak meg az ávósok. Előtte nyilasok.

A proli: lelki igény.

A proli nem osztályfüggő. Kosztolányi Dezső is ismerte a prolit. A Pacsirtában is ott vannak a prolik, Sárszegen. Ott van Füzes Feri, pedig ő dzsentri. De »befelé kunkorodó« lelkében a proliság a legfőbb igény. S kik verik meg a tanár urat az Aranysárkányban? A gazdag kocsmárosék kölyke és a cimborái. A prolik. Megverik a tanár urat, mert rossz jegyet adott a büszke és kérlelhetetlen proli-nemtudásért. Igen, senki sem tud olyan büszkén nem tudni, olyan büszkén és kérlelhetetlenül bunkó lenni, mint a proli. És a tanár úr belehal, mert leginkább azt nem lehet elviselni, amikor a proli aláz meg.”