A bobók és a forradalom

„Szegény Macron, szegény bobó. Ölelgeti az izzadt testű fiatal feketéket, és fogama sincs, hogy élnek a munkában megizzadt, nem fekete franciák. Magyarázkodik, hogy szadista testőre nem is tudott meg államtitkokat, és nem is sejti, hogy másnak nemhogy (több mint?) testőrre, de bébiszitterre sem telik. Szegény, gyermektelen bobó. Vagy a másik bobó, Édouard Phillippe kormányfő, aki bohókás csengettyűs sapkában, éppen ezen a december 8-i estén szülinapot ünnepelve koccintgatott „finom italokkal”, miközben az ország polgárait éppen bucira verték a rendőrök.

Az egész történet a forradalom szélére sodródó országgal egyértelműen 2006 Magyarországára hajaz. Nyáron – ez történt Frankhonban is – a legkülönfélébb áremelések és adóemelések sújtják az országot. Ezt követi ősszel egy súlyos provokáció – Magyarországon a miniszterelnök beszéde, melyben ocsmány szavakkal illeti a hazát, Franciaországban a legérzékenyebb rétegeket érintő adóemelések beharangozása. Nekünk is volt egy tucat bobónk: táncoló bobó, börtönviselt bobó (ezek kormányközeli politikusként különféle gazdasági bűncselekmények miatt célfeladatot kaptak, hogy fessenek le radiátorokat Sopronkőhidán), bolond bobó (ámokfutó: azt hitte, hogy világvárost épít). A megsértett, provokált tömeget aztán a közéjük vegyült vagy vegyített balhézók igyekeznek lejáratni gyújtogatással. Szemeket lőttek ki, tegyük hozzá, máig büntetlenül, Pest utcáin, és most elkezdődtek a szemkilövetések Párizsban is. És a bobók itt is, ott is azonnal fasizmusról gajdoltak.

Vajon még mindig működik a kommunista internacionálé?”