Végre megmutatta az ellenzék, mire képes!

Több olyan momentuma volt a szerdai tüntetésnek, olyan pillanatok, amelyekben megragadható a baloldali ellenzék lényege, lelki hangoltsága. Egy mozzanat azonban mindenképpen kiemelkedik a több tucat példa közül, jelesül az, amikor a tüntetők megpróbálták ledönteni az ország karácsonyfáját. Ott a maradék illúzió is elpárolgott a tüntetők szándékát illetően.

Annak mélyebb fejtegetésébe bele sem megyek, hogy a hagyományosan a szegény gyerekeknek szánt szánkókat szétdobálták, elhurcolták, felgyújtották: ez önmagáért beszél, nem szorul magyarázatra. Kételkedem a jó szándékban akkor, amikor a munkások kiszolgáltatottsága ellen összegyűlt tüntetők a leendő adományokat rongálják meg. Ennél már csak az volt cinikusabb, amikor a HVG felvételén jól hallhatóan nyugtatta az egyik tüntető a másikat kukagyújtogatás közben, hogy nem számít mit tesznek, a közmunkások majd eltakarítják holnap. Milyen hitelesen hangzik mindez, egy munkásjogokért tartott tüntetésen.

A résztvevők túlnyomó többségének semmi köze nem volt a túlóratörvényhez, nem is érdekelte őket, ez csak ürügy volt. Szerda este nem a munkások, az országszerte nagyüzemben működő, termelő gyárak munkatársai vonultak fel.

A tüntetés résztvevői az ellenzéki pártok aktivistái és ráérő szimpatizánsaik voltak. A tucatnyi ellenzéki tömörülés összecsődítette a legelszántabb, elérhető híveit. És most, amikor sikerült értékelhető nagyságú tömeget kivinni az utcára, az azonnal botrányba fullad. Több évnyi ellenzéki frusztráció zúdult a felszínre.

amit az ellenzéki aktivisták maguk is táplálnak tudat alatt. Ha hatásos politikai szónoklatot akarnak a saját rendezvényeiken, akkor lejátszanak egy Orbán-beszédet. Szerdán nem először fordult elő, hogy egy 2006 körüli Orbán-beszédet játszottak le, amelyben a miniszterelnök arról beszél, hogy a kormányt el lehet zavarni akkor, ha nem a nép érdekében kormányoznak.

Apropó, 2006. Aktív résztvevője voltam a 2006-os tüntetéseknek. Nos, a mostani ellenzéki zsivaj pusztán az akkori események karikatúrába hajló mása. Nyoma sincs annak az energiának és őszinteségnek, ami a mi megmozdulásunkat kísérte. Hiányzik az országos kormányváltó hangulat, a széles tömegek elégedetlensége, márpedig ezek nélkül nem lehet az utcáról megrendíteni a kormányt.

Ha a 2006-os eseményeket egy zongoraműhöz hasonlítanám, akkor szerda este annak lehettünk szemtanúi, hogy az ellenzék egy kalapáccsal esett neki a billentyűknek annak érdekében, hogy zenét csikarjon ki a hangszerből. Lett is belőle cél nélküli ide-oda vonulás, skandálás, és végül a felújított Kossuth tér néhány padjának és a kiállított szánkóknak a felgyújtása. 

ennyit tud produkálni az ellenzék, ha mindent belead.

Van még egy jelentős különbség a szerda esti, illetve a 2006-os események között, amelynek nem csak a jobboldal, hanem a baloldali ellenzék is joggal örvendhet. Figyelemreméltó különbség, hogy a mostani ellenzéki tüntetőket nem verette szét a kormány, a rendőrök a törvényeknek megfelelően jártak el. Nem vertek ártatlan bámészkodókat viperával, nem vonultak fel azonosító nélküli rendőrök, nem vezettek lovas rohamot a békés felvonulók ellen. Annak ellenére, hogy a legdurvább provokációnak voltak kitéve, nem lépték túl a megengedett határt a rendőrök.  

Záporoztak az akár a fellógatásukat kilátásba helyező fenyegetések a túlórázó rendőrök felé. mégsem szabadultak el az indulatok.

Már más idők járnak Budapesten: ma ezt is meg lehet tenni, nem verik ájultra az embert egy eldugott utcában.

Ilyen kemény a diktatúra manapság.