Mindannyian hajléktalanok vagyunk

2018. december 04. 09:20

Azt kell mondanom, bármennyire boldog házasságban élek is, hogy a „másik” az Isten. Nem a szülő, nem a feleség, nem a férj, nem a gyerek.

2018. december 04. 09:20
Röhrig Géza
Kibic

„Van egy nővérem és egy bátyám. A nővéremet azért vették el, mert anyánk hajléktalan volt. De hatévesen kivette az intézetből, leérettségiztette, tehát világos volt, hogy nem akarta elhagyni ezt a kislányt. Talán a legkegyetlenebb aspektus, amiről beszélni kell, hogy nincsenek szociális bérlakások, és semmiféle komoly intézkedés nem történik. Pedig abból a költségvetésből, amiből pártunk és kormányunk gazdálkodik, ezt a helyzetet elég gyorsan lehetne rendezni. Nem csillagászati összegről van szó. Úgy képzelem a hajléktalanságot, a szegénységet, mint az árvizet. Az árvíz során nyilván a legfontosabb az emberi élet, tehát olyankor oda kell menni gumicsónakkal, le kell szedni az embereket a kéményekről, és meg kell menteni őket. De ez nem elég! Gátakat is kell építeni! Ha a folyó kiöntött az idén, akkor kiönthet jövőre is.

A sok drága civil ember, aki az ellátórendszerben dolgozik, a gumicsónakban van. De a gátépítéshez állami beavatkozás kell. Ahhoz, hogy ez a dolog jövőre ne így legyen, invesztálni kell, ami preferenciák kérdése, és csak a politikusok tehetik meg.

Számomra az a legelkeserítőbb, hogy ha a gyermekvédelemtől kimennek környezettanulmányt készíteni, és azt írják, hogy penészes a lakás, kevés az egy főre jutó négyzetméter, díjhátralékuk van, elveszik a gyereket. Aki aztán természetesen az intézetben majd sokkal többe kerül, mintha akkor ott valaki egy célzott programmal segítene. De nem. Nemcsak árt magának ez a társadalom, hanem buta is; gazdaságilag sem jövedelmező ez a fajta kegyetlenség.

(...)

Az egyik »drogom« például az volt, elég hosszú ideig, hogy – mondjuk, havonta egyszer, éjszaka – felmásztam egy nagyon magas gyárkéményre. Tériszonyom van, nem tudok kimenni egy erkélyre, de ezt valahogy kikényszerítettem magamból.

Nálam valamiféle transzcendens dolog volt, hogy megyek fel, fel, fel, fel, aztán fönt vagyok egy nagyon-nagyon magas gyárkéményen, két kézzel fogom, fogom, aztán lejövök onnan. Akkor ezt természetesen nem kötöttem Jákob létrájához, de az az érzés, hogy kimeredjek valahogy a világból, kiszóljak, valamilyen módon beszéljek valakihez, egészen kora gyerekkorom óta bennem volt.

Szakadatlanul másokkal együtt kellett lenni, és mindig az hiányzott, hogy egyedül legyek. Volt egy gyerekkori pillanat, amikor fölébredtem egy lakásban, és nem volt otthon senki. Ettől rettenetesen megijedtem, és a lakásajtó kilincsébe kapaszkodtam. Ez az első emlékem arra nézvést, hogy valakit megszólítok, valakihez beszélek. Ma már tudom, hogy amit akkor, ott a kilincsen lógva éreztem, ima volt. Ádám már tudott beszélni, amikor Isten még meg sem teremtette a nőt. Hozzá nem beszélhetett. Akkor kihez? A beszéd első funkciója az imádság volt.

Azt kell mondanom, bármennyire boldog házasságban élek is, hogy a »másik« az Isten.

Nem a szülő, nem a feleség, nem a férj, nem a gyerek. A hit a magyar költészetben nem jellemző, Pilinszky kivétel. Feszélyez minket a hit az irodalomban. Nemcsak írni, valószínűleg olvasni is nagyon nehéz róla.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. december 04. 19:05
Én művészben a szikár-kevésbeszédű-száraz-okat kedvelem. Mint amilyen pl. Pilinszky, Szervátiusz vagy Kocsis Zoltán voltak. Röhrig nekem valahogy' egy kicsit olyan "nyúlós"-"váladékodzó" fajta. Ettől függetlenűl: igaz, hiteles, tehetséges--csak nem az én esetem.
gyaloggos
2018. december 04. 18:04
RÖHRIG GÉZA TISZTELETRE méltó ember, persze ő sem mindent lát jól. S Ő valóban hisz Istenben, mit a tetteivel bizonyít! AMA film, melynek főszereplője, Oscar-díjat kapott, ő azonban ott folytatta, folytatja, ahol az Oscar-díjig jutott! ÉRDEMES olvasni őt, akkor is, ha nem értünk vele egyet mindenben!
Esvány
2018. december 04. 17:53
Erre a cikkre gondoltam: https://index.hu/kultur/2018/11/12/rohrig_geza_interju_hajlektalansag_fedel_nelkul Ebben előbb mindennek lehordja a magyar viszonyokat, majd leírja a kintieket, amelyben a legnagyobb nagy vívmány a kacsa. "Lehet, hogy akár még egy lakókocsipark is megoldás volna;" Ki takarítaná? Most, ugye, nem azokról beszélünk, akik hajléktalanszállón laknak és dolgozni járnak, hanem olyanokról, akik általában az aluljáróban fetrengenek. Nekik nem szeállás kell, hanem komplex program. Én felvetném a dologházak bevezetését, de z már nagyon messzire vezetne. Beérem azzal, ha Röhrig Géza nem akar kioktatni bennünket a messzi távolból.
OberEnnsinnen
2018. december 04. 16:49
"Úgy képzelem a hajléktalanságot, a szegénységet, mint az árvizet." Nem, az árvíz orvul jön, a szegénység öröklött. És mindig volt, van és lesz. Sajnos. Csak azokon szabad és kell segíteni, aki őszinte erővel ki akar mászni belőle. Különben, az elvtelen, - minden szegényt emeljünk fel! mentalitás - újratermeli, hatványozottan, gyilkosabb formában a szegénységet, az elesettséget. Minden gyermekért csak és kizárólag a szülő felelős, a gyermek 18 éves koráig. Ha nem képes ezzel megbirkózni, az állam vegye át, a szülőt pedig sterilizálják. Ez a helyzet, Géza, és ne játszd a magyar jóságos lelki filantróp szerepét, mert az büdös.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!